Pár évvel ezelőtt lakossági bejelentés érkezett arról, hogy Mikepércs határában, nem messze az óvodától, a lakóházas övezet szélén az árokparton egy műkőből készült sírjel fekszik.
A rajta olvasható adatok alapján a bejelentő kérte az „Elfeledett emlékezet” Háborús Kegyeleti Kutatócsoport közreműködését abban, hogy ezt az oda nem illő tárgyat eltávolítsák és hozzá illő helyre kerülhessen; mivel az elkallódott és méltatlan helyzetbe került emlék zavarólag hatott a környékén közlekedőkre.
A Kutatócsoport kutatásvezetője, Csákvári Sándor javaslatára és személyes intézkedésével a gazdátlan sírkő beszállításra került a Bocskai dandár Csapatmúzeumába, ahol a II. világháború emlékei között talált helyet. De furcsa története óhatatlanul felkelti a kíváncsiságot: kinek az emlékét volt hivatott őrizni, és honnan kerülhetett szokatlan helyére?
A felirat adatai szerint Ritter János honvéd 1922-1943. között élt. Halálozása helyeként az anyakönyv a debreceni Honvéd Kórházat jelölte meg.
A debreceni, akkori nevén magyar királyi honvéd és közrendészeti helyőrségi kórház az egykori Pozsonyi úton állt, mai nevén Kenézy Gyula Kórházként ismert.
A honvéd születési helye azonban a Tolna megyei Pári község.
E község a 14. századtól ismert, de a török korban elnéptelenedett település. A 18. század elején a Fekete-erdő és Baden-Württemberg területéről német telepesekkel élesztették újjá új birtokosai, az Esterházy-család. A terület virágzó mezőgazdaságáról, kézművességéről és vadasparkjáról volt híres, egészen 1948-ig.
A 20. századi történelem viharai azonban nem kímélték a települést: az I. és II. világháború során komoly veszteségek érték a lakosságot, majd 1945-ben kényszermunkára hurcolták, illetve három évvel később kitelepítették a németajkúakat, akik többsége sohasem tért vissza. Ez kihatott a község sorsára is, amely önállóságát csak 2006-ban nyerte vissza.
E vihar egyik áldozatának tanúságtevő emlékköve került be gyűjteményünkbe, amely így többszörösen is érdekes mementó a veszteségkutatás szempontjából. Emlékeztethet minket arra, hogy a 20. századi Magyarország oly sok és sokféle veszteséget szenvedett el, tekintet nélkül származásra, vagyonra vagy vallásra.
Sajnálatos, bár jellemző, hogy e párnakő megmaradása a véletlennek és a sorsától független emberi jó szándéknak köszönhető, mert valószínűleg eredeti helyének felszámolása miatt történhetett mindez; ami szomorú jele annak, hogy a nem is olyan régmúlt történelem mementóinak fontossága elsikkad – talán túlságosan is sokak számára.
Fotók:
- Czeglédiné Dr. Lovas Enikő
- Familysearch.org
- Papp József: Debrecen város birtokkatasztere 1924-1950. Hajdú-Bihar Megyei Levéltár közleményei 23. (Debrecen, 1997.), p. 99.
- Nemzeti Jelképek, https://www.nemzetijelkepek.hu/pari-kozseg