Czill István alezredes és Csákvári Sándor munkájukban Kállósemjén település első világháborús veszteségeit gyűjtötték össze.
Kállósemjén nagyközség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Nagykállói járásban. 2015-ben népességszáma kicsivel haladta meg a 3500 főt. A településen minden magyar társadalmi mozgalom és ezekkel kapcsolatos, vagy azoktól éppen független háború nagyon érzékelhető nyomot hagyott. Az alacsony népességszámhoz viszonyítva a gazdasági erő szembeszökően magas. Így történelmünk változásai kiemelkedően is érzékelhető gazdasági veszteségekkel jártak a községben, jelen munka azonban az I. világháború kállósemjéni személyi veszteségére szorítkozik.
Elsődleges adatfeltáráshoz főleg digitálisan elérhető forrásokat kerestünk. A közben más módon tudomásunkra jutott adatokat is felhasználtuk. Fő forrásnak tekintettük a helyben közadakozásból emelt világháborús emlékművet, a már korábbiakban is felemlített veszteséglistákat (a Cseh Nemzeti Könyvtár közrebocsátásában) és Szabolcs vármegye adattárát.
Az emlékművön 80 nevet tüntettek fel. A Cseh Nemzeti Könyvtár adatbázisa 34 kállósemjéni illetőségű katona egyéni sorsáról tudósít. Van olyan, akiről többször is. (Nem a helyesbítések között.)
Szabolcs vármegye adattára szerint Kállósemjén hősi halottainak száma 28.[1] Utóbbi kiadványt a továbbiakban „SZSZB adattár" egyszerűsített formában tüntetjük fel.
Az SZSZB adattár (alispáni jelentés) nagyon becses forrásnak bizonyult. Terjedelme lehetővé teszi, hogy forrásmellékletként jelenjen meg a dolgozatban. Szerkezete, megjelenése, tartalma válik szemléletessé ezen a módon. Természetesen más források is előbukkannak, amiket forráskritika nélkül is lehet az elsődleges adatfeltárás szolgálatába állítani:
„Az első világháborúban Kállósemjén hatszáz polgára vett részt, közülük 89 hősi halált halt, 27 megrokkant. A katonák Galíciában, Bukovinában, az olasz, majd újra az orosz frontokon harcoltak."[2]
Az idézett forrás a harcokban részt vett polgárok számát igen magasnak feltételezi, bár olyan forrást is találtunk, amelyik ugyanezt az adatot 500 főre becsüli.
Eldönteni ezt a kérdést magunk sem tudjuk, inkább a feltárt adatokat adjuk közre az alábbiakban:
|
Név |
Szül. |
Eml. |
Vlist. |
SZSZB |
Esemény |
|
|
1. |
Angyal Lajos |
1878 |
+ |
+ |
meghalt 1915. 08. 01., hadifogság Szibéria |
|
|
2. |
Antal Mihály |
1894 |
+ |
+ |
meghalt 1915. 02. 17., Zyurecz (?), Galícia |
|
|
3. |
Ádámkú István |
1893 |
+ |
+ |
meghalt 1914. 08. 16., Višegrad mellett (Bosznia-Hercegovina) |
|
|
4. |
Bakati János |
+ |
||||
|
5. |
Barci Antal |
+ |
||||
|
6. |
Berlei László |
1879 |
+ |
sebesülés nem jelzett földrajzi helyen |
||
|
7. |
Biró József |
+ |
||||
|
8. |
Bota Mihály |
+ |
||||
|
9. |
Bőgős János |
1892 |
+ |
+ |
+ |
meghalt 1915. 03. 15., nem jelzett földrajzi helyen[3] |
|
10. |
Brátán János |
+ |
||||
|
11. |
Cimre Gergely |
+ |
||||
|
12. |
Csehi György |
1877 |
+ |
hadifogság, Habarovszk (Oroszország) |
||
|
13. |
Dávida Michael |
1889 |
+ |
hadifogság, Berezovka (Oroszország) |
||
|
14. |
Debreczeni Péter |
1891 |
+ |
hadifogság nem jelzett földrajzi helyen |
||
|
15. |
Delanics Johann |
1893 |
+ |
sebesülés nem jelzett földrajzi helyen |
||
|
16. |
Demeter Péter |
1885 |
+ |
+ |
hadifogság, Kurgan (Oroszország) |
|
|
17. |
Derzsi Ferencz |
1893 |
+ |
sebesülés nem jelzett földrajzi helyen |
||
|
18. |
Domokos Gergely |
+ |
||||
|
19. |
Domokos János |
1889 |
+ |
+ |
meghalt 1915. 08. 02. Dubacz (?) mellett |
|
|
20. |
Erdei János |
+ |
||||
|
21. |
Egri László |
1884 |
+ |
hadifogság, Casagiove Caserta (Olaszország) |
||
|
22. |
Fabú Gyula |
1895 |
+ |
+ |
meghalt 1918. 09. 22. Rjazany (Oroszország) |
|
|
23. |
Fazekas János |
+ |
||||
|
24. |
Fodor Georg |
1894 |
+ |
sebesülés nem jelzett földrajzi helyen |
||
|
25. |
Frank József |
1886 |
+ |
meghalt 1917. 07. 16. Eltemetve: Kállósemjén |
||
|
26. |
Gacsályi István |
1891 |
+ |
hadifogság nem jelzett időben Tjumen (Oroszország)[4] |
||
|
27. |
Gál János |
+ |
||||
|
28. |
Graholy János |
+ |
||||
|
29. |
Hebó István |
1893 |
+ |
hadifogság nem jelzett földrajzi helyen |
||
|
30. |
Hegyes János |
+ |
||||
|
31. |
Herczkú János |
+ |
||||
|
32. |
Iriny Franz (?) |
1884 |
+ |
sebesülés nem jelzett földrajzi helyen |
||
|
33. |
Irinyi István |
+ |
meghalt 1918. hadifogságban (Oroszország)[5] |
|||
|
34. |
Juhász Gergely |
1887 |
+ |
+ |
meghalt 1917. 12. 31. Kirlibaba (Cârlibaba, Románia) |
|
|
36. |
Kállay Iván |
+ |
||||
|
37. |
Kaplonyi Péter |
+ |
||||
|
38. |
Kardos Ferenc |
1892 |
+ |
+ |
meghalt 1920. 12. 31. Oroszország |
|
|
39. |
Katona Alexander |
1892 |
+ |
sebesülés nem jelzett földrajzi helyen |
||
|
40. |
Katona György |
1880 |
+ |
meghalt 1915. 05. 06. (Nirovicz, Galícia ?) |
||
|
41. |
Kicska Lázár[6] |
|||||
|
42. |
Kópis Sándor |
+ |
||||
|
43. |
Kovács András |
1897 |
+ |
hadifogság Jelabuga (Oroszország) |
||
|
44. |
Kovács Balázs |
1890 |
+ |
+ |
meghalt 1920. 12. 31. (Oroszország) |
|
|
45. |
Koleszár Mihály |
1890 |
+ |
sebesülés nem jelzett földrajzi helyen |
||
|
46. |
Kulcsár Stefán |
1876 |
+ |
hadifogság (Oroszország) |
||
|
47. |
Lőbi Imre |
+ |
||||
|
48. |
Máté János |
1896 |
+ |
+ |
meghalt 1916. 07. 01. Voladonka melletti csatatér (Galícia) |
|
|
49. |
Merő János |
1899 |
+ |
+ |
meghalt 1918. 06. 18. Comove (?) körüli csatatér (Olaszország) |
|
|
50. |
Mogyorósi István |
+ |
||||
|
51. |
Moldván Gábor |
+ |
||||
|
52. |
Nagy Gábor |
1892 |
+ |
sebesülés nem jelzett földrajzi helyen |
||
|
53. |
Nagy Gergely |
+ |
||||
|
54. |
Nagy Gyula |
1893 |
+ |
hadifogság Laischev (Oroszország) |
||
|
55. |
Nagy Mihály |
1894 |
+ |
hadifogság Krasnojarsk (Oroszország) |
||
|
56. |
Opre András |
1876 |
+ |
+ |
meghalt 1919. 01. 01. Kállósemjén |
|
|
57. |
Orbán András |
+ |
||||
|
58. |
Orbán Georg |
? |
+ |
hadifogság Urschum (Oroszország) |
||
|
59. |
Orbán János |
+ |
+ |
hadifogság nem jelzett földrajzi helyen |
||
|
60. |
Orosz Sándor |
+ |
||||
|
61. |
S. Páll János |
+ |
||||
|
62. |
Páll Miklós[7] |
1893/4? |
+ |
+ |
hadifogság Pensa (Oroszország) meghalt 1915. 07. 01-03. nem jelzett földrajzi helyen (fogságban?) |
|
|
63. |
Papp Elek |
1895 |
+ |
hadifogság Pensa (Oroszország) |
||
|
64. |
Papp Gyula |
+ |
||||
|
65. |
B. Papp Miklós |
+ |
||||
|
66. |
F. Papp Miklós |
+ |
||||
|
67. |
Papp Péter |
1896 |
+ |
hadifogság Debalzewo (Oroszország) mai illetékesség? |
||
|
68. |
Pável János |
1883 |
+ |
+ |
meghalt 1917. 12. 31. Galícia |
|
|
69. |
Pétér Ferenc |
+ |
||||
|
70. |
Petromán György |
+ |
||||
|
71. |
Petromán László |
+ |
||||
|
72. |
Piskolti János |
1893 |
+ |
+ |
meghalt 1920. 12. 31. Esztergom |
|
|
73. |
Polon(Polom?) Peter |
1892 |
+ |
sebesülés nem jelzett földrajzi helyen hadifogság nem jelzett földrajzi helyen hadifogolycsere érintettje nem jelzett időben |
||
|
74. |
Rabócki Mihály |
1888 |
+ |
+ |
meghalt 1914. 10. 29. Wolabuckovska, Galícia (?) |
|
|
75. |
Rácz József |
1895 |
+ |
+ |
meghalt 1916. 04. 15. katonakórház Pelsőcz, Szlovákia (temetve is ott)[8] |
|
|
76. |
H. Sebök Bertalan |
+ |
||||
|
77. |
Simon János |
+ |
||||
|
78. |
Sitkú András |
+ |
||||
|
79. |
Soltész János |
1889 |
+ |
+ |
meghalt 1920. 12. 31. Oroszország |
|
|
80. |
Stark Sámuel |
+ |
||||
|
81. |
S. Stekler János |
1895 |
+ |
+ |
meghalt 1917. 12. 15. Rai (Franciaország) |
|
|
82. |
Stekler Miklós |
+ |
||||
|
83. |
Szabó Ferenc |
1885 |
+ |
+ |
meghalt 1914. 10. 30. Jaroslau (Lengyelország) |
|
|
84. |
Szabó József |
1893 |
+ |
+ |
meghalt 1915. 03. 30. Mihalovtic (?) Galícia |
|
|
85. |
Szalkai György |
1891 |
+ |
+ |
meghalt 1917. 12. 31. Galícia |
|
|
86. |
Szendi Johann |
1887 |
+ |
hadifogság (Oroszország) |
||
|
87. |
Szécsi András |
+ |
||||
|
88. |
Szemán János |
+ |
||||
|
89. |
Szikora János |
+ |
||||
|
90. |
Takács József |
+ |
||||
|
91. |
Tarján Ferenc |
1893 |
+ |
+ |
meghalt 1916. 11. 16. Norvacsó (?) Románia |
|
|
92. |
Teremi László |
1888 |
+ |
kórházi kezelés nem jelzett időpontban, Nagykálló[9] |
||
|
93. |
Teremi Sándor |
+ |
||||
|
94. |
Tóth Hermann |
1891 |
+ |
sebesülés nem jelzett időpontban, Przemyśl (Lengyelország) 2. sz. erődkórház[10] |
||
|
95. |
Tóth Kovácz Stefán |
1884 |
+ |
hadifogság, Habarovszk (Oroszország) |
||
|
96. |
Török Gábor |
+ |
||||
|
97. |
H. Tündék György |
1880 |
+ |
meghalt 1914. 10. 15-20. Galícia |
||
|
98. |
Üveges Sándor |
+ |
||||
|
99. |
Vámos János |
+ |
||||
|
100. |
Váraczki János |
1888 |
+ |
hadifogság (Románia) |
||
|
101. |
Varga István |
+ |
||||
|
102. |
Vass János |
1897 |
+ |
+ |
meghalt 1917. 01. 01. nem jelzett földrajzi helyen |
|
|
103. |
Viszokai László |
+ |
||||
|
104. |
Vitai János |
+ |
||||
|
105. |
Vizi Mihály |
1896 |
+ |
+ |
meghalt 1916. 05. 16. Stanislau (Galícia) |
|
|
106. |
Wadilka Mihály |
1890 |
+ |
hadifogság Werchne-Kainskoje, Bezink Barnaul (?) (Oroszország) |
||
|
107. |
Weiß Adolf |
1892 |
+ |
betegség nem jelzett időpontban (Nagykálló)[11] |
||
|
108. |
Winkler János |
1896 |
+ |
meghalt 1914. 05. 24. Pajti (?) |
||
|
109. |
Winkler Károly |
+ |
||||
|
110. |
Winkler Mihály |
+ |
||||
|
111. |
Zsadányi Mihály |
+ |
||||
|
112. |
Gömöri István |
+ |
||||
|
113. |
Gömöri József |
+ |
||||
|
114. |
Prilók Péter |
+ |
meghalt 1915. orosz harctér |
|||
|
115. |
Csernyák Mihály |
+ |
1914-ben eltűnt |
|||
|
116. |
Forgács Sándor |
+ |
meghalt 1914. 12. 31. orosz harctér |
|||
|
117. |
Kereskényi György |
+ |
meghalt 1914. Kárpátok |
Mielőtt bármit megállapítanánk, tényként kell felsorolni azokat a Kállósemjénben születetteket, akik más település adatai között vannak feltüntetve a SZSZB adattárban.
Újfehértón:
Gömöri István, Kállósemjén.
Gömöri József, Kállósemjén. Mindkettőjüknek csak születési helyük ismert.
Továbbá:
Prilók Péter, Kállósemjén, 22 éves, nőtlen, 11. honvéd gy. ezr., honvéd, orosz harctér, 1915.
Kemecsén:
Csernyák Mihály, Kállósemjén, 40 éves, nőtlen, 11. honv. gy. ezr., honvéd, eltűnt, 1914.
Nyírgelsén:
Forgács Sándor, Kállósemjén, szül. 1876., nős, 11. honv. gy. e., honvéd, orosz harctér 1914. dec. 31.
Balkányban:
Kereskényi György, Kállósemjén, szül. 1894., nős, 11. honv. gy. ezr., honvéd, Kárpátok, 1914. aug.
A három forrásban (amint látható a nevet követő oszlopban tüntettük fel a születési évet, ha az ismert, az „Eml." jelű oszlopban szereplő „+" jelzi, ha a név szerepel az emlékművön, míg a „Vlist." a veszteséglistákra az „SZSZB" a Szabolcs vármegye s a közigazgatásilag ideiglenesen hozzácsatolt Ung és Bereg vármegye hadbavonult és az 1914-18-as világháborúban elesett hős fiainak névjegyzékre utal. Az SZSZB adattárban való feltüntetésre vall)mindössze egy - csaknem – tökéletes egybeesést találunk.
Adatértékelést (nem forráskritikát!) az emlékmű adataival célszerű kezdeni. Amint már más település esetében is szembesültünk vele, nem tudjuk, hogy az azon megörökített nevek honnan, miből, ki(k)től származnak. Csupán feltételezés, hogy a neveket a helyi kollektív emlékezet őrizte és úgymond „bemondásra" kerültek felvésésre, vagy más helyi írott forrás állt (áll?) rendelkezésre. Az emlékmű készítésekor a veszteséglista adatait biztosan nem ismerték a helyiek. Mással nehezen tudnánk magyarázni, hogy a listákban szereplő 34 kállósemjéniből 29 nem szerepel emlékművükön. Sajátos példája van Kicska Lázárnak, akiről meg egyik alapforrásunk sem emlékezik meg. Az emlékművön megörökítettek közül 23 fő szerepel a SZSZB adattárban is. Innen öten nem kerültek rá a kőre. A következtetésünk azonban itt is az, hogy az SZSZB adattár tartalma sem volt az emléket állítók előtt ismert. Táblázatunk 116 kállósemjéni származású katona sok eddig nem ismert adatát adja közre. Nagyon valószínűsíthetően biztonságos alapot nyújtva további kutatómunkának!
Ezen a ponton érkezünk el oda, hogy megállapíthatjuk: további kutatómunkával alighanem még több adat tárható fel, illetve pontosítható, vagy igazolható. A továbbhaladáshoz csaknem feltétlenül szükséges helyismeret. Érdemes elővenni és alaposan tanulmányozni a helyi halotti anyakönyvi kivonatokat (a később bekövetkező holttá nyilvánítások miatt nem csupán a háborús években!). Amennyiben van, áttekinteni a Historia Domust, esetleg az egyházlátogatási jegyzőkönyveket (Canonica Visitatio). Tájékozódni kell még az esetleges püspöki jelentések felől is. Alakulattörténetek sajnos nem sokat fognak segíteni, de reménykedni lehet és érdemes esetlegesen helyben, vagy más gyűjtő helyen található lappangó iratanyagban is!
Czill István alezredes - Csákvári Sándor
________________________________________
[1] Szabolcsvármegye s a közigazgatásilag ideiglenesen hozzácsatolt két Ung- és négy Beregvármegyei község hadbavonult és az 1914-1918. világháborúban elesett hős fiainak névjegyzéke. Kiadta: Szabolcsvármegye közönsége
[2] http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/100_falu/Kallosemjen/pages/009_meg_burgonyaval_sem.htm (Letöltés: 2016. 11. 20. 11:05)
[3] SZSZB adattár szerint + 1915. 03. 11. Kozimierz, Galícia
[4] 
http://kramerius.nkp.cz/kramerius/PShowPageDoc.do?id=9824384 (Letöltés: 2016. 12. 12. 10:02)
[5] http://www.irinyiek.extra.hu/irinyi_foldrajz_kallosemjen.html (Letöltés: 2016. 12. 11. 10:12)
[6] Kicska Lázár kállósemjéni tanitó, aki póttartalékosi sorból hadapróddá küzdötte fel magát, a Zlota-Lipa melletti harcokban oly hősiesen harcolt, hogy a nagy ezüst vitézségi éremmel tüntették ki. Magyar hősök 1914-1916 Szerk.: Tábori Kornél Pesti Napló, 1918.
[7]

[8]
http://kramerius.nkp.cz/kramerius/PShowPageDoc.do?id=9815600 (Letöltés: 2012. 12. 12. 11:22)
[9]
http://kramerius.nkp.cz/kramerius/PShowPageDoc.do?id=9809616 (Letöltés: 2016. 12. 12. 10:11)
[10]
http://kramerius.nkp.cz/kramerius/PShowPageDoc.do?id=9790775 (Letöltés: 2016. 12. 12. 09:41)
[11]
http://kramerius.nkp.cz/kramerius/PShowPageDoc.do?id=9809620, (Letöltés: 2012. 12. 12. 10:13)