Minden év májusának utolsó vasárnapján, a Magyar Hősök Emlékünnepe keretében emlékezünk meg hazánkért annak történelme folyamán áldozatot hozó honfitársainkról. Debrecen lakossága már 1867-től megemlékezett a város hősi halottairól. Az ünnep tartalma később bővült ki, előbb az első világháború után vált országos jelentőségű, a Nagy háború hőseiről megemlékező országos ünneppé. 2001-ben emelkedett a napjainkban ismert jelentőségére, a magyar történelem folyamán hazájukért áldozatot hozó hőseink emlékünnepévé.
2022. május 27-én, az idei megemlékezésen Varga István alezredes, a Bocskai-dandár megbízott parancsnokhelyettese ünnepi beszédében felidézte az emléknap kialakulásának történetét és hangsúlyozta a hősök, katonaelődök emlékének fontosságát. A dandár személyes kötődését kiemelve elmondta: „Mi debreceni katonák is minden évben összegyűltünk itt emlékezni halottjainkra, akik közül kettőt mi testközelből ismertünk és 2011. évi elvesztésüket emléktábla jelzi a mauzóleum falán.”
Az ünnepi beszédet követően az „Elfeledett Emlékezet” Háborús Kegyeleti Kutatócsoport vezetője, Csákvári Sándor ismertette legújabb tudományos kutatásukat, amelynek eredményeként a Hősök Napja alkalmából a rendezvényen közgyűjteménybe került Debrecen város nagy háborús személyi veszteségi adattára. „Jelmondatunk szelleme - Soha senkit nem hagyunk hátra, ha kell, akár száz év múltán is érte megyünk!- kötelez minket. Kutatócsoportunk tagjai az eddigiekben a mai Hajdú-Bihar megye valamennyi településén veszteségi adatfeltáró munkát végeztek, amelynek eredményeként közreadtuk megyénk földben nyugvó háborús kegyeleti örökségét.”- mondta el a kutatásvezető. A most a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának átadott adatbázis a debreceni vonatkozású hősi halottak számát tekintve meghaladja a 2000 főt.
Kovács Gergely levéltáros válaszában kihangsúlyozta: „Mi, levéltárosok, tudjuk, hogy ez óriási munka, és ezért köszönettel tartozunk.”
A rendezvény végén az MH 5. Bocskai István Lövészdandár, Debrecen városa, valamint a társfegyveres és civil szervezetek képviselői koszorúzással rótták le kegyeletüket a Haldokló oroszlán emlékműnél. Az ünnepség eseményeit a Magyar Takarodó zárta.
A Nagy Háború debreceni áldozatainak veszteségi adattára hamarosan elérhetővé válik honlapunkon.
Felhasznált források:
Sárkány Beáta főhadnagy: Tisztelet a hősöknek! (bocskaidandar.hu)
Tisztelgés a magyar hősöknek. Fejet hajtottak magyar hőseink tiszteletére. Hajdú-Bihari Napló, 79. évf., 123. sz. 2022. 05. 28. p. 1., 3.
Fotók: Szalka Miklós őrvezető