Beöthy-Zsigmond László nem csak elöljáróiról emlékezett meg "Nincs szebb, mint a huszár" című könyvében, hanem debreceni és kassai huszártársairól is. Írásom második részében három hősi halált halt huszár: Baló Benjámin, Bernáth Lajos és Hamar Miklós életének fontosabb eseményeit idézem fel.[1]
nagybaczoni Baló Benjámin főhadnagy
1. kép: Baló Benjámin hadnagyi egyenruhában. Forrás: Ezredtörténet
Baló Benjámin 1894-ben született Budapesten. Édesapja a Magyar Királyi Posta főigazgatója volt. A gimnáziumot befejezve a Ludovika Akadémián folytatta tanulmányait. A Ludovika Akadémia 1913/14. tanévének III. évfolyamát a honvédelmi miniszter rendelkezése szerint nem augusztus 18-án – I. Ferenc József születésnapján –, hanem már 1914. augusztus 1-én felavatták. Így nagybaczoni Baló Benjámin is a frissen esküt tett tisztek sorát gyarapította. 1914. augusztus 1-jével 3. rangszámmal a magyar királyi debreceni 2. honvéd huszárezredhez osztották be.
„Baló Béni középmagas, még teljesen fiús alkatú és bájú, karcsú, keskeny, száraz arcú, összevont és kék szemű, fürkésző pillantású, merész tekintetű, fehér bőrű fiatal lovastiszt. Olyan hősi lélek, hogy még az ezred harcos szellemű, önfeláldozó tisztjei közül is kimagaslott”.[2]
1914. augusztus 24-én esett át a tűzkeresztségen Kamionkánál. Lemberg feladását követően az ezred új feladatot kapott: a Janowtól északra és délre húzódó magaslatokat kellett megszállniuk. Elsősorban felderítő járőrfeladatokat láttak el.
A Viczián század hadnagyának és járőreinek elismerést kiváltó tettéről az ezredtörténet így számolt be:
„A terep itt igen nehéz: erdős és mocsaras. Különösen az utóbbi jelentett nagy veszélyt, mert szép zöld pázsitos rétnek látszott és ha rálépett az ember, különösen lóval, egyszerre nyakig belesüppedt a mocsárba.
Amint Baló hadnagy Zolkiewet elhagyta, maga előtt több kozák-járőrt látott. Az úton és az út mentén ezért már nem juthatott tovább előre, de viszont a kozák-járőrök észlelésével feladatát nem tekintette megoldottnak. Járőrét tehát észrevétlenül a Zolkiewtől északkeletre fekvő erdőségekbe vezette és annak leple alatt igyekezett előre jutni és betekinteni a kozák-járőrök mögé. Merész vállalkozása teljes sikerrel járt. Csakhamar hosszú gyalogsági oszlop tűnt fel előtte, mely Turynkaról Zolkiew felé haladt. Baló hadnagy elrejtőzött az erdőben, zavartalanul figyelt és pontosan megszámolta a századokat, zászlóaljakat, vonatjárműveket stb., szóval az oszlop összes egységeit! De most jött feladatának nehezebb része: a jelentéstétel és a járőr kivezetése ebből a valóban veszedelmes helyzetből. Elsősorban megkérdezte huszárjait, hogy ki vállalkozik önként a jelentés elvitelére. A Gáspár testvérek azonnal jelentkeztek. Ez a két testvér határtalan szeretettel csüngött egymáson, amellett mindkettő egyformán vitéz, bátor és vakmerő huszár volt. Mikor az idősebbnek be kellett vonulnia, a fiatalabb, bár még nem volt hadköteles sorban, önként jelentkezett katonának. Erre a testvérpárra bízta Baló hadnagy fontos jelentését, hogy azt Zolkiewbe a századnak, illetve Janówba az ezrednek elvigyék. A két huszár azon az úton indult el vissza, amelyiken Baló hadnagy vezette a járőrt. Amíg az erdőben lovagoltak nem is volt baj, amint azonban az erdőből ki akartak menni, maguk előtt találták a kozákjárőrök sűrű vonalát. Akármerre próbálkoztak, rést sehol sem találtak. A Gáspár-fiúk kétségbeesve látták, hogy már sötétedni kezd és ők még mindig Zolkiew előtt vannak. Itt már csak huszárbravúr segíthet. A két fiú összenéz, nem szól egy szót sem, de mindkettő egyet gondol. A következő pillanatban sarkantyúba kapják lovukat és elindulnak vágtában, az egyik Zolkiew északi, a másik a falu déli szegélye felé. Alig haladtak párszáz lépést, mikor a fiatalabb Gáspár huszár lova felbukik és süllyedni kezd a mocsárba. Testvére észreveszi, odavágtat, lóról száll, de hiába, a lovat nem bírják már kiszabadítani a mocsárból. A kötelességtudás győzedelmeskedik a testvéri szereteten; az idősebb Gáspár ismét lóra pattan és a meglepett kozákok között, mint valami kísértet elvágtázik és két óra múlva már a helyén van Baló hadnagy fontos jelentése. De ne gondoljuk, hogy a fiatalabb Gáspár huszár ezzel befejezte volna harctéri működését. Gyalog bújkálva éjjel bemegy az ellenség közé Zolkiewbe, ott megbújik egy fészerben. Itt reggel egy becsületes lengyel paraszt bukkan rá. Az civilruhát ad neki. Gáspár huszár most így figyeli az orosz csapatok mozgását és várja, hogy az éj leple alatt ezredéhez visszatérhessen. Midőn pedig észreveszi, hogy az orosz csapatok estére Zolkiewet elhagyják, visszamegy huszárruhájáért és felszereléséért és másnap reggel teljes fegyverzetben bevonul századához.
A két vitéz egyszerre kapta meg a II. osztályú ezüst vitézségi érmet. Ezalatt Baló hadnagy, mint vérbeli huszár ült leshelyén, s figyelte az előtte pár lépésre elvonuló, jelenlétéről mit sem sejtő orosz csapatokat. Vakmerőségnek látszik, pedig bátor meggondolás eredménye volt Baló hadnagynak ez a magatartása. Belátta u. i., hogy nappal sem előre, sem hátra nem mehet előtte, mögötte ellenség, kelet felé pedig a járhatatlan mocsaras erdőség. Ezért határozta el, hogy pompás megfigyelőhelyén marad és csak este kísérli meg a visszatérést századához. Ehhez a cselekedethez bátorságon kívül kétségtelenül vasidegzet is kellett, de ezzel meg volt áldva Baló hadnagy akkor is, később is. A legnagyobb veszélyt az jelentette volna, ha járőrének valamelyik lova elnyeríti magát, amivel számolni kellett, mert hiszen a lovak érezték az orosz lovak közelségét és hallották a patak dobogását. Ezért Baló hadnagy a lovakat tartó huszároknak megparancsolta, hogy szemük állandóan a lovakon legyen s ha valamelyik nyeríteni készül, rántsák meg erősen a kantárszárat. Nem is történt semmi baj. Mikor az est leszállt, Baló hadnagy sok értékes megfigyelésével a már ismert úton elindult visszafelé.”[3]
2. kép: Az 1914. szeptember 2-i felderítés.
Kék vonal: a leshely elfoglalásának útvonala. Piros szaggatott vonal: a visszavonulás útvonala. Forrás: Nagy Háború Blog
Bátor és sikeres felderítő küldetéséért „dicsérő elismerésben” részesült a császári és királyi főparancsnokságtól.
Az ezred 1915. augusztus 23-án Volhíniában, Nowosielki környékén a Kovel irányába visszavonuló orosz csapatok nyomában volt. A Rendeleti Közlönyben ezen a napon jelent meg a főhadnagyi kinevezéséről szóló értesítés is. Az előléptetést követően hamarosan kitüntetést is kapott: az uralkodó Baló Benjámin főhadnagynak hadidíszítményes 3. osztályú katonai érdemkeresztet adományozott.
A Bruszilov-offenzíva idején, 1916. július 5-én is nagy bátorságról tett tanúbizonyságot. A Galuzia közeli erdős, mocsaras területén Baló főhadnagy olyan sikeresen vezette a rábízott Pálffy századot, hogy 100 fő legénységi és két tiszt foglyot ejtettek. Ezután rövid időre elkerült az ezredtől, mert repülőkiképzésre jelentkezett.
1916 augusztusában az ezred már a Maros völgyében készült a következő harcokra. Hamarosan a hármas határhoz vonultak. Baló Benjámin szeptember 1-én érkezett vissza a repülőkiképzésről. Szeptember 2-án egységével betört az ellenség állásaiba és elfoglalta azt, eközben megsebesült. Felgyógyulását követően a nagy veszteségeket szenvedett 3. huszárezredhez vezényelték.
1917 első félévében aránylag csendes volt a bukovinai front. Baló főhadnagy ekkor már ismét a debreceni ezred soraiban szolgált. Ekkor kapta meg a legfelsőbb dicsérő elismerést másodszor, a kardok egyidejű adományozása mellett. Baló főhadnagy 1917 júniusától már a 4. század parancsnoka.
A hónap végétől újra megkezdődtek az orosz támadások, ezért átcsoportosították a magyar lovashadosztály ezredeit. Bukovinában, Wama városától északra, a Prislop és Stermnina magaslatokra kerülő századokkal szemben az orosz haderő egyik legvitézebb csapata, a 12. cserkesz lovashadosztály állt. Rohamosztagokból erős támadó csoportokat szerveztek a gyenge magyar állásokkal szemben. Augusztus 11-én az orosz csapatok betörtek a magyar állásokba, közelharc bontakozott ki. Baló főhadnagy karabéllyal a kezében küzdött huszárjai élén, magával ragadva embereit – kézitusa során golyóktól találva hősi halált halt.
Ezredtársa Beöthy-Zsigmond László visszaemlékezéseiben így örökítette meg a nagyszerű főhadnagy halálát:
„Augusztus 11-én véres csatanapon esett el Baló főhadnagy, a bátrak bátra, akinek nevét már legendák hosszú füzére övezett. Kimagasló, legendás bátorságának, halálmegvetésének különös varázsa első sorban hamvas, elsöprő fiatalságában rejtezett, amiben azonban már csírájában volt valami nagyon aggasztó, komor, végzettől terhes katonatragédia! Csaták veszekedett tüzében, egy vesszővel kezében járta fekvő szakasza vonulatát. S e vesszővel érintve hevenyészett lövészteknőben fekvő huszárjai vállát: „Húzd lejjebb a fejed, nehogy egy golyónak ütközzön!''. Meddig lehetett folyamatos e példás és példátlan magatartása háborúban? Példamutatásán az is átsütött, hogy magával mit sem törődve, mennyire szívén viseli szakasza sorsát, mily áldozatosan törődik valamennyi közhuszárja életével! Több volt ez, mint parancsnoki felelősség, de teljes sorsközösség, meleg bajtársi magatartás, páratlan idegzet, székely hidegvér! Mint magasabb, emberfeletti lényre, úgy néztek fel rá huszárjai!
Augusztus 11-én véres erdei csatában, ahol fától fáig folyt az ádáz viaskodás, s ahol egy-egy fatörzs átmeneti védelmet kínált, ezt a példamutató, páratlan Baló főhadnagy nem fogadta el. Kilépett a fatörzs mögül, és egy egész géppuskasorozat tépte szét a mellét, s oltotta ki legendás életét! Huszárjai sem kerestek takarást, és vadul, dühös elszántsággal vetették magukat az ellenségre, mely harcolva hátrált, majd megfutott! A gyilkos géppuska is a huszárok zsákmánya lett, de későn! Addigra vitéz főhadnagyuk gyerekarcára a halál terítette sárga iszonyát! A géppuskasorozattól széttépett zubbonya merő vérözön, és fiús, karcsú elomlott testét négy huszárja karabélyára fektetve hagyta el a győztes, de rettentő árat követelő, bús csatateret. Mosolygó, okos, kedves kék szemére opálos homály borult.”[4]
A 23 éves főhadnagyot ideiglenesen Frumosán temették el. Halála után megkapta a Vaskoronarendet is, a hadidíszítménnyel és kardokkal.
3. kép: Baló Benjámin ideiglenes sírja a frumosai templom kertjében. Forrás: Flohr János hagyatéka.
1918-ban szülei a földi maradványait Budapestre szállíttatták, és 1918. május 8-án a Fiumei úti sírkert 40. parcellájában helyezték végső nyugalomra.[5] A sír ma a temető legelhanyagoltabb részén található. A bozótos félhomályában még látható a családi címerrel ellátott, azóta eldőlt síremlék.
„Itt ért véget egy fiatal élet a három év folyamatos frontszolgálat után. Galícia, Volhínia és Bukovina harcterei után egy fővárosi temető ma már elfeledett részében. Egy katonáé, egy debreceni honvéd huszáré, aki haláláig hű maradt esküjéhez”.[6]
bernátfalvi Bernáth Lajos tartalékos hadnagy
Életéről kevés adattal rendelkezünk. Debrecenben született 1896. március 5-én. Teljes nevén Bernáth Lajos, Béla, Gyula. Édesapja bernátfalvi Bernáth Lajos Hosszúpályi földbirtokos, édesanyja pedig az apa első unokatestvére, bernátfalvi Bernáth Lujza volt.
4. kép: Bernáth Lajos születésének bejegyzése Debrecen születési anyakönyvébe. 1896/459. Forrás: Familysearch.org
A család Debrecenben lakott a Vár utca 774. szám alatt. A házasságukból három gyermek született: Lujza, Gizella és Lajos.
Lajos az 1906-1907-es tanévet a debreceni református főgimnázium 1. A osztályában kezdte meg, ám a következő tanévben neve már nincs a tanulók között. Tanulmányait valószínűleg a fiú kereskedelmi iskolában folytatta, mert a debreceni Kereskedő Társulati Fiú Felsőkereskedelmi Iskola első világháborúban hősi halált halt tanárainak és növendékeinek emlékezetére 1923. március 14-én elhelyezett emlékművön az elesett volt növendékek névsorában ott találjuk az ő nevét is.[7]
A háború kitörésekor a debreceni 2. honvéd huszárezred népfölkelő huszárosztályának 4. önkéntes iskolájába nyert beosztást. 1916. február 1-jei ranggal hadnaggyá léptették elő. 1917-ben megkapta a másod osztályú vitézségi érmet, majd nem sokkal később a bronz vitézségi érmet is.
1917. szeptember 1-jén Frumosánál, Bukovinában a fedezékük mellett álló magas fenyőbe csapódó gránát halálos sebet ejtett rajta. A fiatal hadnagy haláláról századbeli felettese, Beöthy-Zsigmond László főhadnagy így emlékezett meg:
„A gránát egy koralltüskéjű, durva, nagy repeszdarabja feltépte mellét, szétroncsolta tüdejét, menthetetlen volt! Csak morfium, morfium, morfium. Három rettentő napon viaskodott a kaszás Nagyúrral, s csak utána pihent el szörnyű agóniával a halálban. Megtért a hazáért előtte is harcolt, vérzett őseihez, a bernátfalvi Bernáthokhoz. Örök pihenője azonban nem hosszúpályi, hajdúsági dombos temetőjében, nemzetségének málladozó címerű kriptájában, hanem a Stermnina lábánál, a völgyben megbúvó Frumoza, hucul falucska bizánci szertartású, duplakeresztes kis templomának karéjában, ezüstfenyőkkel tűzdelt sírkertjében lett, ahol több magyar fiú álmodja szomorú álmait. A frumosai templom sírkertjében frissen hantolt sír: bernátfalvi Bernáth Lajos honvéd huszár hadnagy hősi halált halt 20 éves korában. Most érezte igazán, hogy mennyire összebarátkozott ezzel a csendes fiúval, eszményi alárendeltjével, egyetlen tiszt- és bajtársával, a másik fiatal huszárral!”[8]
5. kép: Bernáth Lajos hadnagy. Forrás: Ezredtörténet
Beöthy-Zsigmond László – Bernáth parancsnoka – értesítette a családot a fiatal hadnagy elestéről. Hamarosan válaszlevél érkezett. A parányi, reszkető gyöngybetűkkel teleírt hosszú levél teljesen felkavarta a főhadnagyot, megrendítette az apa mérhetetlen fájdalma.
Az apa „Öcsikének szólította egyetlen fiát sirató gyászos levelében – és később, személyes találkozásaink során, élőszóval is! Mindig egyetlen elesett fiáról, a hallgatag kis gyermekről beszélt, apró emlékeket idézett gyermekkoráról, és marcangolta öreg szívét.”[9]
Haláláról a Pesti Hírlap 1917. szeptember 13-i száma is beszámolt: „Ifjabb bernátfalvi Bernáth Lajos tartalékos honvédhuszárhadnagy, a kis ezüst és a bronz vitézség érem tulajdonosa huszonkét éves korában a bukovinai harctéren orosz gránátlövés következtében hősi halált halt. Bajtársai a frumossai templomkertben helyezték ideiglenes nyugalomra”. [10]
Bernáth Lajos halála után kapta meg a 3. osztályú katonai érdemkeresztet a hadidíszítménnyel és a kardokkal.[11] Az apa később hazahozatta egyetlen fia földi maradványait, és Budapesten a Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra.
„Aztán ő sem kastélyos, ősi pátriájuk temetőjének családi sírboltjába költözött, hanem a Farkasrétre, ahol hős fiával találkozott. Áldott legyen botja kopogása, topogó, apró lépéseinek emléke itt, s a túlvilágon is!”[12]
Az idősebb Bernáth Lajost 72 évesen követte fiát a sírba. 1923. november 28-án a Farkasréti temetőben fia mellé temették.[13]
Hamar Miklós főhadnagy
Életéről nagyon kevés adat maradt fönt. Nem ismerjük születési idejét és helyét sem.
6. kép: Hamar Miklós főhadnagy. Forrás: Ezredtörténet
Az érettségi vizsgát követően a Ludovika hallgatója lett. 1914. október 15-én avatták hadnaggyá. Az avatást követően a fiatal hadnagyot a magyar királyi debreceni 2. honvéd huszárezredhez osztották be. Ez volt az utolsó olyan huszártiszt avatás az intézmény történetében, amelyen az avatandók mentébe öltözötten jelentek meg. Az eseményről a Nádasdy Ferenc Múzeum őriz egy fénykép másolatot. Ezen Hamar Miklóson kívül látható még a szintén Debrecenbe vezényelt Kövendy Gyula és Teleky László, valamint három kassai huszárokhoz beosztott fiatal tiszt: Füzesséry Jenő, Putti Géza és Makay István is.
Hamar Miklós magával ragadó, ellenállhatatlan fiatal huszártiszt volt.
7. kép: Rostás Barna és Hamar Miklós hadnagyok Montenegróban. Forrás: Ezredtörténet
Ezredtársa, Beöthy-Zsigmond László így jellemezte: „Hamar Miklós igazi magyar huszár alkatú fiú volt zömök, hosszú derék, izmos – sorozó bizottság nyelvén – enyhén „kardlábú'', merész, éles Napóleon-profillal.”[14] Beöthytől azt is megtudtuk, hogy nagyon szerette az édességeket. Egy alkalommal, amikor a lovasmenet átnyergelő pihenőjét tartotta, a következő szavakkal fordult társához:
„‒ Nincs egy kis csokoládéd? ‒ kérdezte. Szerencséjére barátja nyeregtáskájában a szerelmes levélek mellett ott lapult egy kis csokoládé is”.[15]
A Pálffy századhoz került. Derekasan kivette a részét a harcokból. Ennek köszönhetően 1916. február elsején főhadnaggyá léptették elő.
1916 májusában a galuziai állásokban tartott pihenőt az ezred. A Békessy Béla százados által szervezett tavaszi versenyen a gránátdobásból, 400 méteres futásból és teniszversenyből álló tornát 15 ponttal Hamar főhadnagy és Gyurkovics hadnagy holtversenyben nyerte.
Júliusban a Békessy százados vezette lövészosztály 4. századába került. 1916 nyarán az ezredet átvezényelték a román frontra. Az 1916. júliusi beosztás szerint a II. osztály 2. századának parancsnoka volt.
1917-ben a Botosul – Batkán állomásozó osztály 6. századát vezette. Ebben az évben érdemelte ki a 3. osztályú Vaskorona rendet a hadidíszítménnyel és a kardokkal.
1918 nyara már az olasz fronton találta az ezredet. A júliusi beosztás szerint a II. félezred 7. századának volt a parancsnoka.
„Október 30-án már negyedik napja tartott a borzalmas küzdelem. Fedezék nélkül voltunk kiszolgáltatva az olasz repülők tüzének. Hajnalban az ellenségnél erősebb mozgás volt. Az ezred a legnagyobb tűzben állott, de az ellenség most is csak tapogatódzva merte megközelíteni. Sok vitéz huszárunk esett el a pergőtűzben, köztük a legvitézebb tisztek egyike: Hamar Miklós főhadnagy is, ki nevetve vitte fiatal életét száz csatában a halál elé és akit most egy nehéz gránát mindkét lábán annyira összeroncsolt, hogy a segélyhelyre szállíttatása közben elvérzett”.[16]
Október 31-én Moriagoban hunyt el.
Beöthy-Zsigmond László úgy tudja, hogy az olasz fronton, „utolsó támadásunk összeomlása és a gyászos visszavonulás közben, a háború legutolsó óráiban, egy gránát mindkét lábát tőből letépte! Csonka holttestén áthaladt az ellenség előretörése s a karsztos talajban, amibe nemhogy ásó, de még csákány is beletörik, gránáttölcsér lehetett többedmagával jeltelen sírja.”[17]
Felhasznált források:
- Az Ujság 1918. május 7. 7. o.
- Beöthy-Zsigmond László: Nincs szebb, mint a huszár. Magánkiadás, 1988.
- Budapesti Közlöny 1918. szeptember 17. 3. o.
- Debrecen születési anyakönyve. 1896/459. Forrás: Familysearch.org
- Egyetértés 1923. március 16. 2. o.
- Magyarság 1923. november 30. 7. o.
- Pesti Hírlap 1917. szeptember 13. 10. o.
- Radák Lajos (szerk.) A m. kir. 2. debreceni 2. honvéd huszárezred történet 1869-1918. Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár
- Rendeleti Közlönyök. Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár
- Rózsafi János A Ludovikáról a harctérre.
- Forrás: nagyhaboru.blog.hu/2014/11/05/a_ludovikarol_a_harcterre
- Topor István: A magyar királyi debreceni 2. honvéd huszárezred a Nagy Háborúban. Debrecen, 2021.
Jegyzetek:
[1] Az életrajzok Topor István: A magyar királyi debreceni 2. honvéd huszárezred a Nagy Háborúban című könyvben megjelentek bővített változatai.
[2] Beöthy-Zsigmond László Nincs szebb, mint a huszár 121.
[3] A m. kir. debreceni 2. honvéd huszárezred története 1869-1918. Szerk.: Radák Lajos 24 – 25. o.
[4] Beöthy-Zsigmond László i. m. 122-123.
[5] Az Ujság 1918. május 7. 7. o.
[6] Rózsafi János A Ludovikáról a harctérre. Forrás: https://nagyhaboru.blog.hu/2014/11/05/a_ludovikarol_a_harcterre
[7] Egyetértés 1923. március 16. 2. o.
[8] Beöthy-Zsigmond László i. m. 116-118.
[9] u. o.
[10] Pesti Hírlap 1917. szeptember 13. 10. o.
[11] Budapesti Közlöny 1918. szeptember 17. 3. o.
[12] Beöthy-Zsigmond László i. m.
[13] Magyarság 1923. november 30. 7. o.
[14] Beöthy-Zsigmond László i. m. 122-123.
[15] u.o.
[16] Radák i. m. 173.
[17] Beöthy-Zsigmond László i. m. 122-123.