Beöthy-Zsigmond László
Az egykori debreceni 2-es huszárfőhadnagy élete alkonyán kötelességének érezte, hogy emléket állítson egy letűnt fegyvernemnek: a huszárságnak és legmarkánsabb képviselőinek, egykori feletteseinek, huszártársainak. Így született meg a „Nincs szebb, mint a huszár” című, 1988-ban magánkiadásban megjelent könyve.
1. kép: Beöthy-Zsigmond László százados és Party Mária eljegyzési képe 1935. Forrás: Beöthy-család
Beöthy-Zsigmond László Zissy-Zsigmond László és Zeitter Aurélia gyermekeként látta meg a napvilágot Budapesten 1894. augusztus 31-én. Édesapja – egy neves Belgrád rakparti üzlet tulajdonosaként – két fiát katonai pályára irányította. Nagybátyja, váradi Beöthy István – nem lévén családja – történelmi nevének továbbvitele okán unokaöccseit 1918-ban adoptálta, így lett a neve váradi Beöthy-Zsigmond László. Tanulmányokat Budapesten és Vácott folytatott. A középiskola 4 alsó osztályát szerzetesi gimnáziumban, a felső osztályokat világi intézetben végezte, és itt tette le érettségi vizsgáját is.
Katonai pályafutását még Zsigmond László néven 1914. október 26-án kezdte meg a császári és királyi 32. gyalogezredben. November 3-án áthelyezték a magyar királyi 1. honvéd huszárezredbe. 1915. január 1-je és május 30-a között a magyar királyi honvéd huszártiszti iskolába vezényelték. 1915. április 1-jén kezdte meg szolgálatát ifjú kadétként a magyar királyi debreceni 2. honvéd huszárezredben. Ugyanezen év szeptember 1-jei hatállyal már tartalékos hadnaggyá nevezték ki. 1917. november 1-jei hatállyal főhadnaggyá léptették elő. 1918. február 1-jétől az egyetemek hadikórházában több műtéten esett át. Július 10-én engedték ki a kórházból. Ezt követően augusztus 31-ig betegszabadságon tartózkodott, majd a felgyógyulását követően tájékoztató tanfolyamra vezényelték. 1918. szeptember 1-jével az 1. honvéd huszárezred egészségügyi pótszázadához került, majd a budai várban a térparancsnokság beosztott tisztje lett. 1919-ben a cseh internálásból szabadulva jelentkezett a IV. kerületi karhatalmi parancsnokságnál. 1919 októberétől 1920 májusáig a 3. vadászzászlóaljnál szolgált tiszti szakaszparancsnokként.
1917 tavaszán a kassai 5. huszárezredhez osztották be. Így két ezred katonáit is ismerte.[1] Könyvében számos egykori 2-es és 5-ös huszárról festett emlékezetes képeket.
Könyvében először három egykori debreceni elöljárójáról: Rozinszky Gyula, Samarjay Géza és Viczián Elek századosokról emlékezett meg.
Rozinszky Gyula százados
Rozinszky Gyula a Ludovika Akadémia elvégzését követően 1893. szeptember 1-jétől hadapród tiszthelyettesi rangban a császári és királyi 1. huszárezredtől a magyar királyi marosvásárhelyi 9. honvéd huszárezred II. osztályához került.[2]
1895. május 1-jén kapta meg hadnagyi kinevezését. A fiatal főhadnagyot 1906-ban a Ludovika Akadémiára vezényelték, a lovardakülönítményhez osztották be és lovaglást tanított. 1908-ig tevékenykedett tanárként. 1908. június 1-jével már századosként a szegedi 3. huszárezredhez került. Innen vezényelték 1909-ben a debreceni 2. honvéd huszárezred állományába. 1915-ben Beöthy-Zsigmond László, amikor a debreceni huszárokhoz vezényelték, az ő századába került. A visszaemlékező így idézte meg alakját:
„Remek lovastiszti figurája gyakran felbukkan a huszárszolgálat emlékeinek homályából. Ő a primátus, körülötte minden eltörpül, csupán statisztéria lesz. Szoborszép alakja, pengeéles arcéle, gyakran felbukkan azok emlékezetében, akik vele vagy alárendeltjeként szolgáltak, bajtársi vagy baráti köréhez tartoztak”.[3]
Alárendeltjei felnéztek rá. Becsülték, tisztelték katonai tudását, kiképzőmódszerét. Ez azonban nem akadályozta meg őket abban, hogy maguk között csak Rózsinak nevezzék. Szája sarkában mindig ott lógott a szivar, ennek következtében beszéde különös volt.
Egy alkalommal a kis kadétot magához rendelte, ugyanis az atillája gallérján található csillagok nem a hadapródi rendfokozat csillagai voltak, hanem a tiszti rendfokozaté. Azzal bocsátotta el, hogy délutánra át kell varrnia, a leszedett csillagokat pedig át kell adnia neki. A fiatal huszár nagyot lélegzett, hogy csak ennyi az egész. A parancsot végrehajtotta és délután feszes vigyáz állásban átnyújtott parancsnokának a nagy ezüstcsillagokat. A többi zubbonyán, atilláján ott maradt a csillagparádé. Már úgyse sokáig; napok, esetleg egy-két hét még, s irány a harcmező!
Arra is fény derült, hogy a kapitány miért nem volt ezredénél a fronton. Miért volt itthon az első háborús tavaszon? Még az előző őszön nagy csontú lovával egy mély vízmosás meredek falán próbált meg felkapaszkodni. Ám a fal leomlott, ők pedig lezuhantak. A kapitány olyan szerencsétlenül esett, hogy a lova alá került, ami alaposan összetörte. A legcsúnyábban a fején sérült meg. Amíg teljesen fel nem épült, addig itthon a menetalakulatok kiképzését vezette, amihez nagyon értett.
A kapitányt soha nem látták mosolyogni. Ezért is ment meglepetés számba, amikor egy alkalommal a vacsorát követően deréktól lefelé hamisítatlan, szőrével kifelé fordított cowboy bőrnadrágban jelent meg, arcán széles mosollyal. Beosztottjai álla leesett a csodálkozástól. „Rózsi jólesően élvezte a meglepetést. Kiderült, hogy a nadrágot téli háborús lovas menetekhez csináltatta, bár mire ismét kijutott a harcmezőre, már gyalogosan verekedtek a huszárok, úgy is keményen, legényesen, győzelemre törve, rácáfolva a kaján gyalogos szójátékra: egy fegyvernem, ami nem is fegyver, csak nem.”[4]
Rozinszkyt 1916. február 1-jén léptették elő őrnaggyá, majd két évvel később, 1918. május 1-jén már alezredesként szerepel a nyilvántartásokban. 1919-ben Bihar megye lónyilvántartó tisztjévé nevezték ki. 1920. május 1-jével kapta meg a kormányzótól ezredesi kinevezését.
2. kép: Rozinszky Gyula ezredesi kinevezési okirata. Forrás Darabant Kft.
1939. március 25-én hunyt el. Haláláról az Ujság március 28-i száma közölt hírt.[5]
Samarjay Géza százados
3. kép: Samarjay Géza. Forrás: Radák (szerk.) A m. kir. 2. debreceni 2. honvéd huszárezred történet 1869-1918.
Samarjai Géza előéletéről sajnos kevés adatot találtam. Valószínűleg Samarjay Mihály pozsonyi főreál gimnáziumi igazgató és Levius Olga gyermekeként látta meg a napvilágot 1874-ben. Katonai pályafutását a Ludovika Akadémián kezdte.[6] Első szolgálati helye a gróf Radetzky cs. és kir. 5. huszár ezred volt. 1897-ben innen, mint hadapród őrmester a pápai 7. honvéd huszárezredhez vezényelték. 1898-ban kapta meg tartalékos hadnagyi kinevezését. Még ugyanazon év nyarán a kecskeméti 4. huszárezred 1. századához került. 1898-ban a tartalékos állományból a ténylegesbe helyezték. Kiváló lovas hírében állt, számos versenyen diadalmaskodott. 1904 szeptemberében a 4. honvéd huszárezred tisztikara Bácsalmáson lovasversenyt rendezett. A vasútállomás melletti térséget megtöltötte az érdeklődők hada. A 3000 méteres 8 akadályos akadályverseny győztese a fiatal hadnagy lett Baba nevű lovával. A másik 3000 méteres 6-8 akadályból álló pályán pedig Flóra nevű lovának köszönhetően diadalmaskodott. Méltán került az ünneplés középpontjába a verseny után rendezett lakomán.[7]
1902. november 1-jei ranggal főhadnaggyá lépett elő.
1905 májusában az Úrlovasok Szövetsége által rendezett színpompás versenyen a jeu de barre kategóriában József főherceg tiszteletdíját és az 500 koronát ő nyerte el. A tudósítás szerint méltán érdemelte ki az elsőséget Samarjay Géza főhadnagy, aki „Flórájában egy olyan lovat mutatott be, amilyennek a jeu de barre lónak, de éppúgy a lovas tiszt szolgálati lovának csak lennie kell, egy teljesen a lovas kezében levő lovat, amely a leggyengébb felszólításra is villámgyorsasággal megy előre, de épp oly könnyen megállítható és azonnal fordítható is”.[8]
Júniusban a híres Torontál lóversenyeket felelevenítő futtatásra Nagybecskereken került sor. A síkversenyt Mr. Nick „Tövis”, az akadályversenyen pedig a Mr. Nick „France” nevű lovával is győzedelmeskedett.[9]
1908 áprilisában a váci 6. honvéd huszárezredhez helyezték át. 1911 szeptemberében Békessy Bélával együtt került a debreceni 2. honvéd huszárezredhez. 1912. május 1-jével már százados.
Beöthy-Zsigmond László Rozinszky századából Samarjay századába került. A beosztottjai által csak Samunak becézett százados alakját könyvében így idézte meg:
„Áldott jó ember, aki nem is katonás, nem katonának született. Persze, ilyenekkel mernek pimaszkodni, élnek vissza emberségével, türelmével, jóságával. Nagy szolgálati hanyagságnak kellett lenni, hogy hangját egy oktávval felemelje, akkor is úgyszólván, erőszakot vett magán, szinte mesterkélt volt és pózolt, nem sok tehetséggel, mert a szigor, a keménység merőben idegen volt tőle”.[10] Egy adomát is felelevenít róla a visszaemlékező.
„Vérpárás, nehéz csatanapon, tűzfegyverek üvöltésében, előretörő, támadó, sűrűn hullámzó betörési szándék poklában, már felfedezett, merész ponton végsőkig kitartó, tüzelőállásban levő üteg parancsnoka, a vakmerőségig kitartó Materna százados azonnali ellentámadást követelt az üteg mögötti pontra rendelt huszárszázadól. A tüzérségi fedezet feladatára felettes parancsnokánál önként jelentkezett Samarjay százados századával s az üteg védelmére, egy horpadásban, bevetésre készen, várakozó állást foglalt el. A tüzérek biztosításuk tudatában is, keményen, elszántan dolgoztak, főttek az izzadságtól s a lövegek csövei úgy átforrósodtak már, hogy aki hozzáért, megégett. Az anyag is tiltakozott a végsőkig fokozott igénybevétel ellen! Az ütegparancsnok megfigyelő tisztjét negyedórája bevonta, hiszen az ellenség hamarosan áthaladt álláspontján, s jéghidegen maga vezényelt. A mélyen tagolt, sűrű sorok már oly közel bukkantak fel a robbanások füstjében, hogy vezényszóra a lövegeket kartácsra töltötték. ,,Ütegfedezet előre!” - kiáltotta a parancsnok, s ordították tovább hátra a tüzérek. „Samu'” századának lovon vagy jobban gyalog az ellenségre kellett volna vetnie magát, legalább addig feltartóztatni a támadást, amíg elsöpört gyalogságunk tartalékkal megerősítve ellentámadásra indul s a hátravágtató tüzérek új tüzelőállást foglalnak el. E drámai pillanatokban az tüzérek megdöbbenve látják, hogy a huszárszázad parancsnoka harsányul vezényel: „Lóra!'' és hátra arccal ,,Irány utánam!'', s a dühében elzöldült ütegparancsnoknak lóhátról leszól: ,,Önként jöttem, s önként távozom!'' Az adoma azért komisz tréfa, mert kikezdte egy háborús katona jó hírét, hiszen, ha a fele is igaz tett volna: haditörvényszék elé kerül”.[11]
1918-ban a háború idején teljesített kitűnő szolgálatai elismeréséül a legfőbb dicsérő elismerést kapta. Ekkor már Szabadkán lónyilvántartó tisztként szerepelt. Ugyanebben az évben őrnaggyá majd alezredessé léptették elő. 1919. március 1-jével Csanád megye, Csongrád megye, a Hódmezővásárhelyi járás, a Tiszántúl és a Szentesi járás lónyilvántartó tisztje.
A háború befejezését követően nyugállományba került. Ettől kezdve nincs róla hír.
1942-ben hunyt el.
Beöthy-Zsigmond László harmadik nagyra becsült és tisztelt elöljárója Viczián Elek kapitány volt. Amikor elkezdtem kutatni az élettörténetét, nagy örömmel fedeztem fel, hogy apai ágon családi gyökerei szülőfalumba, Pándra nyúlnak vissza.
Viczián Elek százados
4. kép: Viczián Elek. Forrás: Radák (szerk.): A m. kir. 2. debreceni 2. honvéd huszárezred történet 1869-1918.
Teljes nevén Viczián Elek Ádám apai nagyanyja a reformkor egyik elismert magyar nemes családjának, a szilasi és pilisi Szilassyak családjából származott. Szilassy Júlia szülei szilasi és pilisi Szilassy László táblabíró és egyházi főgondnok, édesanyja Bay Julianna volt. Szilassy Julianna 1812. szeptember 9-én született és 1839-ben kötöttek házasságot Viczián Antallal. Házasságukból négy fiú és három lány született. Ádám fiuk 1844. november 7-én született Pándon.[12] Ő lett Elek édesapja. Kaas Irmával 1869. május 19-én kötöttek házasságot. Hét gyermekkel ajándékozta meg őket a sors. Harmadikként Elek Ádám, hatodikként Ádám látta meg a napvilágot. A két fiú a katonai pályát választotta, a Ludovika Akadémián végeztek hivatásos tisztként.
Viczián Elek Ádám 1873. november 15-én született Tápiószelén. Katonai akadémiai tanulmányait az 1892-es tanév végén hadapródtiszthelyettesként fejezte be.[13]
Már nős emberként fejezte be a Ludovikát, ugyanis 1889. október 17-én nőül vette Gyertyánffy Mariannát.[14] 1892-ben az akadémia befejezését követően a debreceni 2. huszárezredhez nyert beosztást, de még ugyanabban az évben a váci 6. honvéd huszárezred II. osztályához vezényelték. 1892. november 1-je meghozta számára a hadnagyi kinevezést is. 1896-ban már főhadnagy. 1901-ben Vácról Kecskemétre helyezték a 4. honvéd huszárezredhez. 1905. április 1-jével tanári minőségben, ezredénél létszám felett való vezetés mellett a nagyváradi honvéd hadapródiskola állományába került. 1906-ban II. osztályú századossá léptették elő. 1907-ben irányították át eredeti állomáshelyére, a debreceni 2. huszárezredhez. 1908-ban I. osztályú százados lett.
Az alárendeltségébe tartozó fiatal kadét, Beöthy-Zsigmond László így idézte meg alakját:
„Viczián Elek kapitány harsogóbb volt előző parancsnokainál, de sokkal melegebb kedélyű! És valami sajátos, teljesen egyéni s vonzó hatás úgy áramlott belőle, ahogy emberséges szívből a szeretet. Alárendeltjeit különös varázsába vonta. Mellette elmenni, alatta szolgálni nem lehetett közönyös könnyedséggel! Kedélyes embersége lehetett a titka, ami gazdagon áradt belőle. Korán őszült, de nem kopaszodott, alakja jegenye egyenes, rugalmas, semmi gyomorra hízás – erre jó a lovaglás – hadnagykori atillájába az öreg kapitány akkor is belefért. Egyébként, tényleg ő volt a legidősebb kapitány az aranygallér küszöbén.
Viczián természetes, póztalan magatartásával kizárta a névragasztást, nála megtorpant az efféle kezdeményezés. Ő Viczián Elek kapitány volt és semmi más![15]
Nem tűrte huszárjaitól a trehányságot. Ha ilyet tapasztalt, akkor felemelte hangját, hogy az illető érezze a neheztelést, de soha nem káromkodott. A krónikás azt is feljegyezte, hogy a kapitány egyetlen egyszer fenyített. Igaz, akkor ő volt a megfenyített. A büntetés az volt, hogy „a nyulasi gyakorlótérről, lovától megfosztva, gyalog kellett a laktanyába kutyagolnia! Egy huszárnak, kedves lovától elszakítva!”
Viczián százados a háború kitörésekor az ezred II. osztályának negyedik századát vezette. Az első lembergi csata idején 1915 augusztusának végén a 257-es magaslati pont védelmében századával hősiesen küzdött. Oly mértékben felemésztette fizikai állóképességét, hogy a fáradtságtól harcképtelenné vált. Rajta kívül még Rozinszky százados és D'Orsay főhadnagy is hasonlóképpen járt. Mindhárman a lembergi kórházba kerültek.[16]
Szeptember 2-án néhány órai pihenés után a hadosztály megszállta a Janowtól északra és délre a Wereszczyca-patak mentén húzódó magaslatokat. Felderítésre a hadosztályparancsnokság az ezredtől ezen napon a Viczián-századot rendelte ki Zolkiew, illetve Lemberg irányába. A különítmények az oroszok mozdulatairól, főleg pedig ezek előnyomulásának irányáról igen pontos és értékes jelentéseket küldtek.[17]
A Viczián-század működésének van egy feljegyzésre méltó epizódja: Viczián százados Baló hadnagyot és járőreit küldte ki Zolkiewen át Turonba felderítésre. Noha Baló alig 3 hete került ki a Ludovika Akadémiáról, máris úgy ismerték, mint megfontolt, bátor, nyugodt és okos tiszt. Hamarosan az ezred legnépszerűbb tisztje lett, akire katonái felnézek, sőt rajongásig szerették. A különleges küldetésről később a Balóra emlékező részben fogok visszatérni.
Később őrnaggyá léptették elő és a 9. huszárezredhez osztották be. 1917. október 15-én az ezredparancsnok (gr. Takách-Tolvay ezredes) a 11. lovashadosztály-parancsnokságnál előbb telefonon, majd írásban is nehezményezte, hogy a 9. honvéd huszárezred tisztjei közül néhányan a pótszázadnál pihennek. A felsoroltak között ott volt Viczián őrnagy neve is, aki a bejegyzés szerint csak négy hónapot töltött a harctéren.[18]
1917. november 1-jével alezredessé léptették elő. Időközben az ezredet az olasz harctérre vezényelték. Május 30-án a a bécsi gáztanfolyamról érkezik a Coneglianón állomásozó ezredhez Viczián alezredes. Másnap pedig részt vett a 12. honvéd gyalogezred és a 41. rohamfélezred gyakorlatán a canevai gyakorlótéren. Június 9-én a megbetegedett ezredparancsnoktól, Vuchetich Istvántól átvette az ezred vezetését. Később ő is megbetegedett. 1918. november 6-án már ismét az ezrednél volt és átvette a parancsnokságot. November 17-én ezredével Szentgotthárdra érkezett. Itt az ezred anyagának megmaradt részeit és a vezetése alatt megmaradt legénységet bevagonírozta. Az ezredparancsnokságot átadta Zuna őrnagynak, ő pedig gyógykezelésre Budapestre indult.[19]
1919. január 1-jével saját kérésére nyugállományba helyezték.
1922. január 30-án Budapesten a Nádor utca 31. szám alatti ház előtt az utcán összeesett. Mire a mentők kiérkeztek, már meghalt.[20] Negyvenkilenc évet élt.
Felhasznált források:
- A pándi református egyház anyakönyvei. Forrás: Anyakönyvek - Mikrofilm # 004705047 (familysearch.org)
- Bácskai Hírlap, 1901. szeptember 9.
- Beöthy-Zsigmond László: Nincs szebb, mint a huszár. Magánkiadás, 1988.
- Kempelen Béla: Magyar nemes családok. 4. kötet. Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár
- Koszta István: Huszártörténet. Forrás: internet
- Pesti Hírlap, 1905. június 11.
- Radák Lajos (szerk.) A m. kir. 2. debreceni 2. honvéd huszárezred történet 1869-1918. Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár
- Rendeleti Közlönyök. Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár
- Ujság 1939. március 28.
- Vadász és Versenylap. 1905. május 31.
- 8 Órai Ujság 1922. január 30.
- Topor István: „Ó, ti szegény megcsalt huszárok”. In: nagyhaboru.blog.hu/2019/02/04/_o_ti_szegeny_megcsalt_huszarok
Jegyzetek:
[1]Topor István: „Ó, ti szegény megcsalt huszárok”. https://nagyhaboru.blog.hu/2019/02/04/_o_ti_szegeny_megcsalt_huszarok
[2]Rozinszky Gyula katonai pályáját a Rendeleti Közlönyök alapján rekonstruáltam.
[3]Beöthy-Zsigmond László: Nincs szebb, mint a huszár. 18. o.
[4]Uo. 27. o.
[5]Ujság 1939. március 28. 11. o.
[6]Samarjay Géza katonai pályáját a Rendeleti Közlönyök alapján rekonstruáltam.
[7]Bácskai Hírlap, 1901. szeptember 9. 1. o.
[8]Vadász és Versenylap. 1905. május 31. 358-359. o.
[9]Pesti Hírlap, 1905. június 11. 8. o.
[10]Beöthy-Zsigmond László i. m. 22. o.
[11]uo. 23. o.
[12]A pándi református egyház anyakönyvei.
[13]Viczián Elek katonai pályáját a Rendeleti Közlönyök alapján rekonstruáltam.
[14]Kempelen Béla: Magyar nemes családok. 4. kötet. Forrás: Arcananu, Digitális Tudománytár
[15]Beöthy-Zsigmond László i. m. 27-28. o.
[16]Radák Lajos (szerk.) A m. kir. 2. debreceni 2. honvéd huszárezred történet 1869-1918. 22. o. Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár
[17]uo. 24. o. Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár
[18]Koszta István: Huszártörténet. A magyar kir. marosvásárhelyi 9. honvéd huszárezred története. 307 - 308. o. Forrás: internet. Letöltés ideje: 2018. november 12.
[19]uo. 354-355. o.
[20]8 Órai Ujság, 1922. január 30. 6. o.