MH
Bocskai István
11. Páncélozott Hajdúdandár
Könyvtára

könyvtár - hadtudomány - had- és helytörténet - kiállítások - előadások - műhelymunka

A tudománykommunikáció a nyilvános vagy közéleti kommunikáció egyik formája. Szólhat szakembereknek, de gyakran a téma iránt érdeklődő laikusok számára szervezik.

 Fontos, hogy egy adott téma előadója, az adott szakterület jó ismerője, szakértője, tudományos kutatója legyen. Így tudja hitelesen bemutatni területét, annak újabb eredményeit, tudja népszerúsíteni a terveket, eredményeket, és eloszlatni a téves információkat.

A nyilvános, kisebb-nagyobb közönség előtt megtartott klasszikus ismeretterjesztő előadások ma már kevésbé népszerűek. A mai felfogás a tudománykommunikáció nem hagyományos színtereit részesíti előnyben, azért látni fogjuk, a hagyományos formáknak is van még létjogosultságuk.

A MH 5. Bocskai István Lövészdandár hajdúhadházi, Vay Ádám Kiképzőbázis könyvtára évek óta szervez hagyományos ismerretterjesztő előadásokat Nyíregyházán és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén. Nyíregyháza, nem túl régen még katonaváros volt, ma is szeretettel, jó házigazdaként fogadja a katonákat, érdeklődik tevékenységük, a sorsuk alalkulása iránt.

2019-re tervezetett előadássorozat elérhető itt.

A Vay Ádám Kiképzőbázis könyvtára által szervezett rendezvények, és azokon résztvevők száma évenként a statisztikai jelentések, és Mogyorós Enikő, a Vay Ádám Kiképzőbázis könyvtárának vezetője közlése alapján:

 

rendezveny ossz

A 2018-ban szervezett rendezvények, a hadtudományi és hadtörténeti előadásokon kívül a kulturális rendezvényeket is tartalmazza a statisztika, a tudománynépszerűsítés mellett fontos szerep jut a kulturális rendezvényeknek, ahol indirekt tudománynépszerűsítés, és a Magyar Honvédség összetett tevékenységének bemutatása is helyet kap.

   

rendezveny 2018

 

 Fotók a korábbi rendezvényekről:

 

{fastsocialshare}