MH
Bocskai István
11. Páncélozott Hajdúdandár
Könyvtára

könyvtár - hadtudomány - had- és helytörténet - kiállítások - előadások - műhelymunka

„A dolgok változnak. A vers örök.”

                                                    (József Attila)

Hazánkban 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük a költészet napját. „Költő vagyok – mit érdekelne engem a költészet maga?” – kezdte Ars poetica Német Andornak című versében József Attila, aki nem tudhatta, hogy születésének napja egykoron a költészet napjává, s egyben a magyar irodalom ünnepévé válik majd, amely mára több mint fél évszázados hagyományra tekint vissza.

A Bocskai Dandár Könyvtára és Csapatmúzeuma minden évben megemlékezik e jeles napról, és a hagyományokkal ebben az évben sem szakítottunk. Az idei év azonban irodalmi szempontból nagyon különleges, hiszen az idén ünnepeljük nemzeti költőnk, Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját, ezért ezt az évet az Országgyűlés Petőfi Sándor-emlékévvé nyilvánította. A sort folytathatjuk azzal, hogy nemzeti Himnuszunk is 200 éves, hiszen Kölcsey 1823. január 22- én fejezte be költeményét, ez a Himnusz születésnapja és egyben a Magyar Kultúra napja is. Debrecen szempontjából pedig még egy jeles évfordulót is ki kell emelni, hiszen a debreceni származású költő, Csokonai Vitéz Mihály születésének 250. évfordulójára is idén emlékezünk.

E jeles költők és a hozzájuk kapcsolódó évfordulók arra inspiráltak bennünket, hogy ebben az évben a szokásosnál gazdagabb módon emlékezzünk itt a dandárnál. Nem csak hagyományos kulturális műsorral, hanem vetélkedővel is színesítettük az emlékévet.

Fotók: Csákvári Sándor ha. és Somogyi András főtörzsőrmester,

MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár

Március 24-én költészetnapi vetélkedőt szervezett a dandár Kulturális Részlege. A vetélkedő témája az emlékévhez kapcsolódóan Petőfi személye és költészete volt. 8 csapat vett részt a játékos megmérettetésen, és amire igazán büszkék vagyunk, hogy nem csak a MH Bocskai István Hajdúdandár állományából, hanem a MH Bornemissza Gergely 2. Felderítőezred állományából, valamint a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium kadétjai közül is kerültek ki vállalkozó szellemű versenyzők. A vetélkedő kellemes hangulatban, de a jelenlévők felkészültségét kellően próbára téve zajlott. A vetélkedő eredményhirdetésére 2023. április 11-én, a magyar költészet napján került sor. A verseny győztes csapataként a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium két 11. osztályos kadétja vehette át a könyvjutalmat és az első helyezésért járó üvegplakettet. Az ünnepi műsor keretében Vranyecz Artúr színész, a debreceni Csokonai Színház művésze és Mohos Péter zenész előadásában gyönyörű verseket hallottunk prózai és megzenésített formában. A műsort hallgatva a résztvevő állománynak lehetősége nyílt kellemes kulturális élménnyel gazdagodva feltöltődni, és így visszatérni a rájuk háruló sokrétű szolgálati feladatokhoz.