Az Aranysas c újság 2013. februári számában „Vörös csillagos légierő – baleset, katasztrófa, szerencsétlenség” címmel jelent meg egy cikk Vándor Károly kutatásai nyomán. A szerző 2012 év végiig összesen 225 ismert repülőeseményt vett számba, amelyek 1945-1991 között a szovjet légierő ausztriai és magyar csapatainál történtek.
Kutatásait az orosz védelmi minisztérium központi levéltárának nyilvánosságra hozott anyagai (alakulatok veszteséglistái), az egyes helyek helyi, régiós sajtójának rövid cikkei, valamint a repülőterek mellett lévő összes temető meglátogatása segítette.
Az 1950-es évek végéig a repülőesemények következtében elhunyt személyzetet elsősorban a települési hely temetőjében vagy a közeli nagyváros nagy központi temetőjében temették el. Mint írja, a repülősírokon nem minden esetben helyeztek el fegyvernemi jelzést. Van olyan temető (Debrecen), ahol minden síron ott van a légierő jelzése és a repülőgéptípus sziluettje is, ugyanakkor ez csak az elhunyt beosztását mutatja.
Az események között megemlíti az 1965. augusztus 10-én a Nagyiváni bombázó lőtér mellett, Tiszafüred-Kócsújfalu határában, az ún. Piroska-majornál történt katasztrófát. A Kiskunmadarason települt gárda vadászbombázó-ezred önálló taktikai felderítőszázadának tagjai UTI MiG–15-ös kétüléses gyakorlógéppel szenvedték el a katasztrófát. A gépből a pilóták a lőtéren végrehajtott lövészet után, Nagyiván mellett katapultáltak, a gép azonban nem robbant föl, hanem csúszott, pattogott a földön. A csúszó gép szárnya beleakadt egy gémeskút szárába, s befordult a Piroska-major egyik hodályába. Az eseményhez egy fotómelléklet is került, amely Szentgyörgyi Jánost a Kenézy Kórház sajtószóvivőjét, akkoriban még, mint a Napló sportújságíróját ábrázolta.
A Haon internetes felületen 2013.10.4-én jelent meg egy cikk kollégája Szabó Katalin tollából, s a fotó mögött húzódó sokéves történet megelevenedett.
Részlet a cikkből:
„– Annak idején, 1984-ben, Elkán Károly ezredes volt a debreceni sportegyesület, a DMVSC elnöke, és a Napló sportújságírójaként ebben a minőségében kerestem fel a helyőrségi irodában – kezdte a már-már elfeledett emlék idézését az akkor 34 éves debreceni újságíró. – Azért ott, mert Elkán ezredes volt a Magyar Néphadsereg 8536-os alakulatának, illetve a Debreceni Helyőrségnek a parancsnoka. Alig kezdtünk el beszélgetni, csörgött a telefon, és az ügyeletes tiszt jelentette, hogy megérkezett Valerij Lazebnij ezredes a debreceni szovjet katonai repülőtérről. Kis idő múltán betoppant a vodkagőzös parancsnok, és közölte, hogy a balesete és katapultálása miatt azonnali hatállyal Moszkvába rendelték, így most búcsúzni jött. A részletekbe még bele se merült, amikor újra csengett a telefon, és nem más, mint Farkas Bertalan, az első, és mindmáig egyetlen magyar asztronauta érkezését jelentették. (Farkas Bertalan 1980. május 26. és június 3-a között Valerij Kubaszov szovjet űrpilótával a Szojuz 36 fedélzetén járt a világűrben.) A kivételes vendégnek megörültünk, sőt Lazebnij szinte a nyakába ugrott, és oroszul köszöntgette, méltatta. Később felajánlotta, hogy menjünk ki mindannyian a repülőtérre, az lesz a búcsújának a helyszíne, és ott közös fotó is készülhet rólunk.
Elkán Károly, megkérdezte, mehet-e az újságíró vendége is. Lazebnij rám nézett, és nagy hangon mondta: „Zsurnaliszt, davaj!”
Az „atomtitok” közelében
A repülőtéren már meg volt terítve: hidegtálak, kaviár, vodka, pezsgő roskadásig állt az asztalon. A pohárköszöntő és koccintások után pedig – nagy meglepetésünkre – az orosz ezredes kivitt mindnyájunkat egy hangárba, amelyben benn állt az akkori legmodernebb gép, a Szu-24-es. A parancsnok megengedte, hogy mindketten beüljünk a pilótafülkébe. Farkas Bertalan ámuldozva mutogatta nekem a berendezéseket, sorolta a Szu-24 egyedülálló műszaki paramétereit, s hogy a tűzerejét tekintve is megegyezik a hasonló amerikai géppel. Ecsetelte azt a fantasztikusan korszerű technikát, amit beépítettek, s hogy a „Szuhoj” (így ejtettük) atomtöltet szállítására is alkalmas. Lelkesen magyarázta, mennyire boldog, mert ilyenben még életében nem ült, és bár mellettünk alumíniumból volt a kilincs, a fejünk fölött pedig olyan gurtni lógott, mint amilyet a GAZ-terepjáró autókba szereltek, ez semmivel sem tud kevesebbet, mint az USA csúcsgépe – hangsúlyozta. Elragadtatással hallgattam minden szavát, de egyszer csak fülsértő ordításra lettünk figyelmesek. A hangárban megjelent egy szovjet elhárító tiszt, a szemünk láttára szinte a falhoz préselte Valerij Lazebnij ezredest, kettőnket pedig azonnal leparancsolt gépről. Mint kiderült, Lazebnij nem tehette volna meg, hogy minket, illetékteleneket, a csúcstechnika és az „atomtitok” közelébe enged. Rögtön ott termett az orosz tisztnek egy „magyarul tudó” kollégája is, akinek felszólítására nem sokkal később titoktartási kötelezettséget kellett tennünk! A búcsúzás így kissé szomorkássá sikeredett, elköszöntünk egymástól és azóta sem találkoztunk – tett pontot a történet végére Szentgyörgyi János.”
Forrás:
- Vándor Károly: Vörös csillagos légierő – baleset, katasztrófa, szerencsétlenség. Aranysas, 2013. február, aranysas.hu/cikk_voros_csillagos_legiero.php (letöltés: 2019.02.06)
- Szabó Katalin: Búcsúzni jött az ittas ezredes. haon. hu, 2013.02.09. (letöltés: 2019.02.06)
Kép forrása: Az eseményhez mellékelt fotó az Aranysas újságban. Többek között Farkas Bertalan űrhajóst, és a repülőbalesetért felelős szovjet parancsnokot ábrázolja Szentgyörgyi János társaságában.
{fastsocialshare}