Horváth Attila helytörténeti kutató, az "Elfeledett emlékezet" Háborús Kegyeleti Kutatócsoport tagja március 15-e alkalmából vette volna át kitüntetését a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban, de a kialakult helyzetben az átadás akkor elmaradt.
A mai napon, augusztus 20-a, az államalapítás és az államalapító Szent István király emlékére a Kossuth laktanyában tartott ünnepségen vette át a „Honvédelemért Kitüntető cím” III. fokozatát.
A hivatalos indoklás szerint, több mint kettő évtizedes aktív kutatómunkáját, Debrecen katonai kulturális örökségének ápolása terén kifejtett tevékenységét ismerték el. Horváth Attila az „Elfeledett emlékezet” Háborús Kegyeleti Kutatócsoport egyik alapító tagja, aki személyes és önzetlen munkájával messzemenően segíti a MH 5. Bocskai István Lövészdandár társadalmi kapcsolatait, az alakulat könyvtárának kiadványait szakértelmével (szerkesztő, író, előadó) támogatja. Példaadó módon segíti a település katonai alakulatát Debrecen város katonai tárgyi- és szellemi kulturális örökségének feltárásában, megismerésében és kutatásában. A Debreceni Militárium tematikus oldal és a MH 5. Bocskai István Lövészdandár bocskaikonyvtar tematikus oldal egyik szerzője. A debreceni temetőkre (és katonatemetőkre) vonatkozó kutatásokat személyesen is kezdeményezte, a tudományos feldolgozásukat pedig szakmailag segíti, tevékenységét a civil környezet is elismeri.
Ktüntetéséhez gratulálunk, köszönjük szakmai tevékenysét, további munkájához sok sikert és jó egészséget kivánunk!
Fotók: Csákvári Sándor