A karácsony a kereszténység teológiai értelemben második legnagyobb ünnepe, egyben világszerte a szeretet, az öröm, a békesség, a család, az otthon napja. 1914 decemberében úgy tűnt, hogy a front karácsonya olyan lesz, mint a világháború bármely másik napja, ugyanis XV. Benedek pápa fegyverszüneti felhívását a szemben álló katonai tömbök egyhangúan utasították el. A legfelső katonai vezetők még december 24-én is ragaszkodtak a szigorú hadi fegyelem fenntartásához, a harcoló alakulatok azonban végül módot találtak az ünneplésre – ráadásul egyöntetűen.
1914. december 25-én váratlanul elhallgattak a fegyverek, a lövészárkok lakói pedig karácsonyi dalok éneklésébe kezdtek, és előmásztak állásaikból, hogy a semleges zónában ajándékokat cseréljenek ellenségeikkel. Az 1914. évi „karácsonyi fegyverszünet” a háborúk történetében a lovagiasság és a emberség egyik utolsó szép példája volt. Az ünnep egyúttal alkalmat kínált, hogy a lövészárkok közötti „senki földjéről” a katonák elszállítsák elesett bajtársaikat, és tisztességgel eltemessék őket. A „karácsonyi fegyverszünet” persze nem mindenhol sikerült egyformán, időtartama sem bizonyult egységesnek, azonban teljesen spontán módon zajlott le, némi szeretetet és emberséget hozva a katonák közé. Az esemény egyúttal komoly kihívásnak bizonyult a magasabb rangú vezetők felé, akik a jövőben szigorúan megtiltották a kapcsolatba kerülést az ellenféllel, mégis egyes alakulatok a későbbi jeles napok alkalmával is igyekeztek fegyverszünettel ünnepelni.
A karácsonyfa-állítás szokása a német hadseregben jelent meg először, méghozzá az 1870–71. évi francia–porosz háborúban. Német hatásra, osztrák közvetítéssel terjedt el magyar területeken, nem utolsó sorban a közös hadsereg és a honvédség révén, de a Nagy Háború idején még nem volt általánosan ismert, bevett hagyomány. A fennmaradt fényképek tanúsága szerint a magyar ezredeknél a parancsnokságon, a táborban vagy a fedezékekben felállított karácsonyfa látható, ennek hiányában fenyőgallyat szereztek a katonák, vagy élő fenyőkre helyeztek gyertyát, vagy rézhüvelybe olajat töltöttek és ebbe állítottak kanócot, majd a fát körülállva karácsonyi dalokat énekeltek.
A tábori lelkészek a harctéren is celebráltak misét; gyakran a fedezékekben, de nem messze a frontvonaltól, a pihenőben lévő katonák templomi misén is részt vehettek. Volt, ahol betlehemes játékkal tették emlékezetessé az ünnepet. Az alakulatok tisztikara is igyekezett gondoskodni ilyenkor a legénység megajándékozásáról és jobb ellátásáról.
A karácsonyi ebéd általában jobb és kicsit több is volt, mint egy átlagos háborús hétköznapon, főleg az első években. Az otthoniak csomagokat, úgynevezett szeretetajándékokat küldhettek az ünnep alkalmából a fronton szolgáló hozzátartozóiknak, a katonák pedig szolgálaton kívül, pihenőidőben különböző ajándékokat készítettek szeretteiknek, bajtársaiknak a környezetükben előforduló anyagokból: például töltényhüvelyt, belőtt gránátok, srapnelek darabjait megmunkálva készítettek gyűrűket, óraláncokat, asztaldíszeket, tinta- és gyertyatartókat, lószőrből is fontak díszeket. A harctéri helyzet ugyanakkor nem mindenhol tette lehetővé az ünneplést, ez a debreceni illetőségű ezredeknél is megmutatkozott.
A 39. gyalogezredet 1914-ben Draganowa környékén érte az ünnep, és időben megérkeztek az otthonról küldött csomagok is. Kiemelkedően nagy veszteségeik miatt, a gazdátlanná vált küldemények tartalmát a parancsnokok a még életben maradt katonáik között osztották el. A 2. zászlóalj katonái Palacowka fölötti harcállásuknál szentestén „egy erdőtisztáson letaposták a havat, a tér közepére egy nagy karácsonyfát állítottak, azt körülállották és halkan, áhítattal szent énekeket énekeltek. Gondolatban mindenki otthon volt az övéi között.” Az 1. zászlóalj aznapi „ajándéka” azonban éppen az oroszok támadása volt az általuk védett 433-as magaslat ellen. Személyes visszaemlékezéseiben az ott szolgáló Dr. Csabai István tartalékos százados is említést tett az esetről: „katonáinkat éppen a karácsonyi csomagok felbontása közben lepték meg, s valósággal a hazai darab kalácsért folyt a küzdelem”.
Ennek híre a hadosztály vezetését is meglepte – így a karácsonyt rossz időben, erős orosz támadás elleni védekező harccal kellett tölteniük. A 39-esek viszonzásul január 6.-án, a pravoszláv ünnepen Zeiss őrnagy vezetésével egy zászlóaljat küldtek portyára Wilszinától délre, a 749-es magaslatra, ami egy éjszakán át mély hóban menetelve több tábori őrsöt felszámolt, mintegy 200 foglyot ejtett és jelentős mennyiségű hadianyagot zsákmányolt.
Csabai István így írta le első háborús karácsonya emlékeit:
„Grybowban töltöttük a karácsonyestét. A város főterén levő takarékpénztár helyiségeiben tartottuk meg a karácsonyi ünnepséget. Asztalokat szedtünk össze, szépen feldíszítettük fenyőágakkal, karácsonyfát is állítottunk, s este 7 órakor együtt volt az egész század. Az ünnepet Szilágyi tanító tartalmas, szívből jövő imája vezette be. Azután karácsonyi énekeket énekeltek, s láttam, hogy sok ember törülgeti a szemeit. Utána megvacsoráztunk. Mindnyájan együtt. Úgy gondoltuk, ez lesz az utolsó karácsonyest a harctéren, de bizony csak az első lett!
Karácsony napjának reggelén 7 órakor elindultam a 8. századdal a 9. hadtest kötelékébe Gorlicére. Itt az utoljára Gergelylakán látott 4/9. számú árkászokkal találkoztam; nekik kellett segíteni a Gorlicétől északra, Zgorzany nevű falu alatt, lövészárkokat ásni. Háromszáz lépés hosszúságú árkot ásattak meg velünk karácsony másnapján. Az orrunk előtt dörögtek saját ágyúink, amire a tréfálkozni mindig szerető bakatársaság megjegyezte, hogy Jánost szebben köszöntik, mint Istvánt.”
1915 karácsonya már békésebben sikerült. Az ezredalbum az alábbi hírekkel számolt be az ünnephez kapcsolódó eseményekről:
A nyugalmasabban sikerült körülményekről Csabai István is beszámolt:
„Amadinger művezetőnk december 18-án kétheti szabadságra ment, otthon töltötte a karácsonyt budai rokonainál. Mi ketten a doktorral ott ünnepeltünk úgy, mint egy évnek előtte. Akkor Grybowban, most Kolónia Slobodarkán! . . . Embereim házakban voltak nyolc-tizesével. Minden ház népe karácsonyfát állított, s nem kellett a sötét estén elmenni a konyhához vacsoráért, hanem a konyha állt meg minden ház előtt és helybe hozta az ételt. A doktor meg jómagam sorra látogattuk a házakat, megnéztük az ünneplő embereket, akik aranyos dióval, almával és mézeskaláccsal díszítették a karácsonyfát!”
1916 karácsonyán a 39-eseknek az erdélyi hadszíntéren, a Kárpátok gerincén, Leánymezőpontjánál állóharcban és támadó hadműveletben kellett részt venniük.
A debreceni 2-es huszárok a négy háborús karácsonyból hármat az orosz, egyet pedig a román harctéren ünnepeltek.
1914 kar
ácsonyán Harklawa térségében tartózkodtak. Ezredalbumuk így számol be a fronton töltött ünnepről: „Karácsony este van. Az első karácsony este a harctéren, távol szeretetteinktől. Hányan hiányoznak közülünk, akik már a Kamionka-i, vagy az Andrzejew-i dombok mélyén alusszák örök álmukat. Mindenki hazagondol! A rajvonalban fekvő huszárok, a jelentéssel baktató lovasok, a piszkos lengyel házacskákban meghúzódó parancsnokságok.
A rajvonalban a szakaszparancsnokok itt is, ott is kis fenyőgalyakat gyújtanak meg, amelyeket a huszárok szótlan áhítattal vesznek körül a lassan permetező esőben. A nedves gallyak sziporkázva égnek és a könnyes szemek elé az otthoni karácsonyfák csillagszóróját varázsolják.”
A törzs karácsonyáról ez a rövid leírás tudósít:
„Az ezredtörzs késő este egy egyedülálló házban szállásolta el magát. (…) Az ezredtörzshöz csatlakozott még Békéssy százados is, aki egy kis fenyőfát hozott magával. Egész készletünket, három szál gyertyát, rákötöttük a fára és meggyújtottuk őket. Ebben a pillanatban mindnyájan könnyes szemmel gondoltunk az otthonlevőkre. Ezalatt Lipták szakács a konyhában — hús hiányában — hihetetlen mennyiségű jó vastag palacsintát sütött, mihez még egy kevés piros hadiborunk is akadt. Vacsora közben Tóth ezredtrombitás a hadosztályparancsnokságtól egy nagy ládával állított be, melyet a Pesti Hazai Első Takarékpénztár Schneider főhadnagynak küldött azzal, hogy tartalmát karácsony estéjén az ezred-törzs tagjai között ossza szét. Volt most öröm! Kivétel nélkül mindenkinek jutott valami. Ennivalón kívül, sál, ceruza, levélpapír stb. Az éjszakát elég nyugodtan töltöttük el, de korán reggel az oroszok kezdték a házat lőni, úgyhogy ki kellett mennünk belőle.”
1915-ben nekik is békésebb ünneplés jutott:
„December 24. A háború második karácsony estjét messze Oroszország szívében, Galuzia-n töltöttük. Gyönyörű, kellemes téli időnk volt. Az oroszok legnagyobb csendben voltak. Az ezredtörzs Galuzia-n, a gyár melletti épületben lakott. Gyönyörű látvány volt, amint a nagy máglyák fénye mellett az összes közelben levő csapatok az este megtartott istentiszteletre mentek. Mindnyájunk gondolatai hazaszálltak szeretetteinkhez, kik lélekben szintén nálunk voltak ezen a szent ünnepi estén.”(…) „7-én megkezdődött az orosz karácsony. Megháláltuk a mi karácsonyunk alkalmával élvezett nyugalmat. Egy lövést sem tettünk az ünnepek alatt.”
1916-ban már így számolt be az ünnepről:
„A harmadik karácsonyt ünnepeltük a harctéren! Különösebb panaszra ezúttal nem volt okunk. Tisztek, huszárok mindenütt meleg fedezékben gondoltak szeretetteikre. A Kárpátok csodaszép fenyvesei ingyen adták a karácsonyfát. A fehér vászon hólepelbe burkolódzó huszárőrszem nekitámaszkodott őrhelyén egy-egy ilyen karácsonyfának s elmélázva gondolt haza, míg bajtársa fel nem váltotta. Aztán ő is bevonult a fedezékbe, ahol forró tea és (…) a debreceni asszonyok szeretetadományai várták. Bőven, jutott belőle mindenkinek; a tiszteknél pezsgős palack is durrant. (…) a hangulat mégis nyomott volt. A szem belemeredt a lámpa fényébe vagy a rajkályha tüzébe és szállt a gondolat messze. . . haza . . . — ahol talán éppen akkor gyújtották meg könnyes szemmel a karácsonyfa gyertyáit, ahol bizonyára remegő szájjal kérdezték egymástól: vájjon apuka, bátyú, öccsi hol van most, mit csinál, van-e meleg fekvőhelye, enni-innivalója — és ott is érintetlenül maradt az asztalon a karácsonyesti vacsora.”
A további karácsonyok megünnepléséről az ezredalbumok már nem tettek említést.
Források:
- A világháború képes krónikája, 1914/13., 1915. 01. 27., p. 385-390.
- bocskaikonyvtar.hu/hirek/1914-karacsonya-a-galiciai-fronton
- Csabai István: Fakeresztek mentén - népek országútján. A cs. és kir. 39. gyalogezred (Budapest, 1935)
- Lépes Győző – Mátéfy Artúr: A cs. és kir. báró Hotzendorfi Konrád Ferenc tábornagy debreceni 39. gyalogezred világháborús története 1914-1918. Debrecen, Magyar Nemzeti Könyv- és Lapkiadó Váll., 1939.
- mnl.gov.hu/mnl/ol/hirek/karacsony_a_harcteren
- nagyhaboru.blog.hu/2010/12/23/karacsony_a_frontvonalban
- rubicon.hu/kalendarium/1914-december-25-karacsony-a-fronton?gc_id=14734383555&h_ad_id=547570060264&gclid=EAIaIQobChMIgbOFtP_D-wIVSgWLCh1gFgu7EAAYASAAEgL2YPD_BwE
- HáS. Nagy Anikó - Spekál József: Gulyáságyú és rohamsisak. A Nagy Háború gyomornézetből (Budapest, 2016)