MH
Bocskai István
11. Páncélozott Hajdúdandár
Könyvtára

könyvtár - hadtudomány - had- és helytörténet - kiállítások - előadások - műhelymunka

Hagyomány, szolgálat, hazaszeretet – Debrecen katonái címmel pódiumbeszélgetést hallgathattak meg az érdeklődő cívis polgárok a Kölcsey Központ Art Café-jában. A Debreceni Tisza István Tudományos Társaság szervezésében megvalósult rendezvény meghívott előadói kollégáink, az „Elfeledett emlékezet” Háborús Kegyeleti Kutatócsoport kutatói, Csákvári Sándor kutatásvezető és Kiss Róbert szakkutató voltak.

A beszélgetés Debrecen mélyen gyökerező katonai múltjáról kívánt átfogó képet fölvázolni a kezdetektől napjainkig, kiemelt témák mentén. Első fókuszpontja Debreceni Dósa katonai szerepvállalása, felemelkedése és a település fejlődésében játszott jelentősége volt. A téma kapcsán Csákvári Sándor felhívta a figyelmet a korabeli települési és társadalmi viszonyokra, amelyek között kiemelkedő fontosságúnak bizonyult az 1317-es debreceni ütközet hatása mind a földesúr pályafutására, mind a település fejlődésére.

Ezt követően Kiss Róbert mutatta be a császári és királyi 39. gyalogezred katonatörténeti jelentőségét és kapcsolatát Debrecen városával. Ismertetve az olyan kontinentális szintű hadtörténeti események, mint a napóleoni háborúk, az olasz-osztrák háborúk vagy az 1848-49-es szabadságharc és az I. világháború során betöltött szerepüket, kiemelte, hogy 1756-os megalakulása óta 39. gyalogezred katonái, a debreceni harcosok a legnehezebb körülmények között is bizonyították hűségüket, és a bátorság szimbólumává váltak.

Az I. és a II. világháború debreceni eseményeire is kitérve, Csákvári Sándor részletezte az „Elfeledett emlékezet” Kutatócsoport eddigi eredményeit háborús veszteségkutatás terén, amelyek online adatbázisok formájában, nyílt hozzáféréssel kutathatók a Debreceni Militárium, valamint a dandár könyvtárának honlapján.

Kiss Róbert főtörzszászlós, aki hivatása szerint a Magyar Honvédség Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár vezénylőzászlósa, maga is a zászlóalj egykori altisztje. A zászlóalj történetének kutatása a szenvedélye, és így vált ennek szakértőjévé. Elmondta, hogy a cs. és kir. 39. gyalogezred történelmi örökség az ezred utódalakulata, az MH Bocskai István 11. Hajdúdandár 39. Gránátos Zászlóalja számára, amelynek tagjai ma is büszkén viselik a 39-es hadrendi számot, és ápolják az ezred hagyományait. Fontos elismerés számukra, hogy a Debreceni Értéktár 2025 decemberében kulturális örökségi értékei közé fogadta Debrecen „háziezredét”, a császári és királyi 39. gyalogezredet, tanúsítva, hogy a katonai hagyományok Debrecen kultúrájához régóta szorosan hozzátartoznak. Ez egyúttal annak kifejeződése is, hogy a katonák szolgálata mindenkor olyan közös érték, melynek megőrzése a város ügye.