A versre, amelyet bemutatunk, kollégánk, Kiss Róbert kutatásai során bukkant rá. A törzszászlós úr szorosan kötődik pályafutása révén a 39-esekhez, és történelmi érdeklődése folytán az ezred múltjának, hagyományainak elkötelezett kutatója és őrzője.
„Inter arma, silent musae”, azaz fegyverek közt hallgatnak a múzsák – tartja az ismert mondás. S mégis, lehetne sorolni a cáfolatok hosszú sorát. Hisz a verset nemcsak a szerelem, a halál, boldogság vagy éppen a bú ihleti, hanem a háború is, mely alatt az előbbi „okozók” szintén előfordulnak. De sokszor fontosabb írni valami maradandót, ami fennmarad a katona után, ha a következő rohamban elhagyja őt a szerencséje.
A verset, melyet bemutatunk, Vályi Nagy Géza, a 3. honvéd gyalogezred tisztje írta, ajánlva elesett bajtársának, a debreceni Honvédtemetőben nyugvó Ollinger Bélának. Mindketten a debreceni 3. honvéd gyalogezred tisztjei voltak a Nagy Háborúban.
1929. október 13-án, egy vasárnapi napon vonat érkezett Budapestre. A szerelvény 12 magyar hősi halott földi maradványait hozta az egykori olasz harctérről, köztük Ollinger Béla századosét. Bár Ollinger százados pécsi származású volt, testét Debrecenbe szállították, ahol valóságos zarándoklat alakult ki ravatalánál. Nemcsak a katonától, a debreceni lakostól is búcsúzott a város közönsége. Még aznap örök nyugalomba helyezték a Honvédtemetőben.[1]
Ollinger Béla százados mint a 3. honvéd gyalogezred segédtiszje került az ezreddel az orosz, majd az olasz frontra. Az orosz harctéren megsebesült, felépülését követően a Doberdónál folytatta harctéri szolgálatát. 1915. július 24-én Balla Jenő őrnaggyal, ezredparancsnokával a hadosztályparancsnokságra rendelték. Menet közben szekerük közelében orosz nehézgránát csapódott be, megsebesítve mindkét tisztet. Ollinger százados súlyos sérülése következtében a helyszínen hősi halált halt.[2] A bukovice-i[3] temetőben temették el.
Hősi halálát tiszttársai gyászjelentésben tudatták Debrecen lakosságával.[4]
Vályi Nagy Géza verse „Harci pihenőn” című verses könyvében jelent meg 1916-ban, ajánlva a már korábban említett Balla Jenő, akkor már alezredesnek.
Mi katonák…[5]
OLLINGER BÉLA hősi halált halt százados emlékének adózok e verssel.
Mi katonák!
Jókedv szülötti
Örökifju és koravének.
Alázkodó és gőgösködő
Elszánt, bohém, bátor legények
Mi katonák!
Mi katonák!
Kik béke sorban
Csörtetve, büszkélkedve járunk
És csukaszürke mez takarja
A keservünk, a boldogságunk.
Mi katonák!
Mi katonák!
Kikre cibilek
Irigykedve néznek talán,
Mikor az utcán hetyke módra
Lejtünk egy bakfis oldalán.
Mi katonák!
Mi katonák!
Kik csöndes éjen
Kastélyról, módról álmodánk,
S hideg szobában ébredünk fel,
Hogy ujra nem lesz vacsoránk.
Mi katonák!
Mi katonák!
Kiknek kemény szó
S „fegyelem” tanítómesterük –
„Engedelmesség” az imájuk –
És „Becsület” egész életük –
Mi katonák!
Mi katonák!
Mindig gavallér
Könnyelmű élet-vándorok
Kalandvadászok, - novellahősök –
S dölyftől nem látó koldusok, -
Mi katonák!
Mi katonák!
Kiknek a létök
Külső vigságban ellobog –
S aranysujtás alatt a szivük
Nemes eszmékért ver, dobog.
Mi katonák!
Mi katonák!
Kik nem cégérrel,
De tettel hirdetünk erényt –
S hülő ajkunk végszavával Fogjuk fel a haza nevét.
Mi katonák!
Mi katonák!
Kiválasztott faj
Örökifjuk és koravének -,
Héroszok – büszkén, kacagva vérző
Elszánt, bátor, bohém legények
Mi katonák!...
Északi harctér
Ollinger Béla századosról bővebben ITT olvashatnak.
Képek forrása:
- Ollinger Béla portréja: A világháború képes naptára (Wessely és Horváth, II. évfolyam, 1916.) – Ezüstkürt és fokos, facebook.com
- Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára, Gyászjelentések, Hungaricana
- Vályi-Nagy Géza portréja, szozat.org
[1] Debreczeni Ujság 33. évfolyam 233. szám 1929. 10.15. 7. oldal
[2] Debreczeni Ujság 33. évfolyam 234. szám 1929. 10.16. 5. oldal
[3] ma Буковець, Ukrajna
[4] https://library.hungaricana.hu/hu/view/Gyaszjelentesek_DebreceniRefKollNagykonyvtara_OA_OEZ/?pg=102&layout=s&query=ollinger Utolsó letöltés: 2024.02.04.
[5] Megjelent: Felső Vályi Nagy Géza: Harci pihenőn. Debrecen, 1916. 20-22. oldal