A kulturális örökségvédelem

Egy társadalom nem csak intézményrendszer létrehozásával járul hozzá a kulturális örökség védelméhez, hanem azzal is, hogy speciális jogi szabályozást alkotnak a területre vonatkozóan. Magyarországon az Európai Unió joganyagai és a nemzetközi egyezmények alkotják a jogi szabályozást, az országnak van saját nemzeti szabályozása is. A kulturális örökségvédelemről a 2001. évi LXIV. törvény a kulturális örökség védelméről szabályozza. (Szabó, 2013)
A kulturális örökség fogalma nagyon tág, de legegyszerűbben talán úgy fogalmazható meg, mint olyan ingó és ingatlan dolgok, melyeknek alapfeltétele, hogy történeti, művészeti, etikai vagy esztétikai értékkel bírjanak. E kritériumok különböztetik meg a világban fellelhető egyéb ingatlanoktól, valamint ingó használati tárgyaktól az ebbe a körbe tartozó értékeket.
Maga a kulturális örökség egy gyűjtőfogalom, hazánkban pedig a 2001. évi LXIV törvény megalkotása óta úgynevezett integrált örökségvédelemről beszélhetünk. Ez azt jelenti, hogy a kulturális örökség fogalom valójában három ágazatot, a műemlékeket, a régészeti leleteket és a kulturális javakat foglalja magába.
Műemléki értéknek minősül minden olyan kert, temető és temetkezési hely, terület, valamint ezek rendeltetésszerűen összetartozó együttese, rendszer, mely hazánk múltja, közösségi hovatartozás-tudata szempontjából kiemelkedő jelentőségű történelmi, művészeti, tudományos és műszaki emlék, alkotórészeivel, tartozékaival, berendezési tárgyaival együtt.
Régészeti örökség az emberi létnek a föld felszínén, a föld vagy vizek felszíne alatt és a természetes vagy mesterséges üregekben 1711 előtt keletkezett érzékelhető nyoma, mely segít rekonstruálni az emberiség történetét és kapcsolatát a környezetével.
Kulturális javaknak nevezzük az élő és élettelen természet keletkezésének, fejlődésének, az emberiség, a magyar nemzet, Magyarország történelmének kiemelkedő és jellemző tárgyi, képi, hangrögzített és írásos emlékeit, egyéb bizonyítékait, továbbá a művészeti alkotásokat.