MH
Bocskai István
11. Páncélozott Hajdúdandár
Könyvtára

könyvtár - hadtudomány - had- és helytörténet - kiállítások - előadások - műhelymunka

A Múzeumok Éjszakája országos rendezvénysorozat debreceni eseményeihez az idén is csatlakozott kiállításaival és bemutatóival az MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár. A dandár idén az egykori Aranybika Szálló halljában kapott kiállítóteret, ahol elsősorban látványos, a katonaéletet bemutató kiállításokat tárt az érdeklődő közönség szeme elé.  

Idei megjelenésünk központi elemei az MH Budapest Helyőrség Dandár „175 éves a Magyar Honvédség – Kiállítás a 175 éves Magyar Honvédség fotópályázatának alkotásaiból c. tárlata, és a „Hétköznapi hőseink – Bátorság, büszkeség, kitartás” – Életképek az MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár mindennapjaiból című fotókiállítások voltak. E kiállításokkal a Magyar Honvédség katonáinak, azon belül kiemelten a Bocskai dandár honvédeinek életébe kívántunk bepillantást nyújtani. Utóbbi tárlatunk, amely alakulatunk katonáinak mindennapjait és munkáját mutatja be kiképzés közben és misszió idején, valamint társadalmi jelenlétüket a civilek között, a dandár Kommunikációs Részlege munkatársainak saját alkotásaiból került összeállításra.

Fotókiállításainkat két magángyűjtő standja egészítette ki, akik ritkán látható műtárgyaikat most közvetlen közelségben tárták közszemlére. Lénárt József nyugalmazott katonazenész „Aki nem gyűjt, az tékozol” címmel mutatta be középkori hidegfegyver-gyűjteményét, amelyhez saját közvetlen ismereteiből, történeteiből szőtt érdekes tárlatbemutatót. Látogatóink ezen az estén megtekinthették Mészáros Mátyás vegyvédelmi eszköz-gyűjteményét is, aki hasonló közelítéssel ismertette meg gyűjteményével az érdeklődőket.

A tárlatok élményeit színesítette a Magyar Honvédség Debrecen Helyőrségi Zenekar térzenéje és a Debreceni Honvéd Táncegyüttes műsora, amelyet követően a dandár nevében Kiss Róbert törzszászlós, az MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár vezénylőzászlósa köszöntötte a megjelenteket, és ajánlotta e különleges estére szánt programjainkat.

Fotók: Somogyi András zászlós és Czeglédiné Dr. Lovas Enikő ha.

Megjelenésünket támogatták: Debrecen Város Önkormányzata, a Mathias Corvinus Collegium Debreceni Képzési Központja, a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Debreceni Szervezete.

Az estét kiegészítette a Déri Múzeumban kollégánk, Csákvári Sándor, az „Elfeledett emlékezet” Háborús Kegyeleti Kutatócsoport kutatásvezetőjének tárlatvezetése „Hadifogoly magyarok Debrecenben” című kiállításában, a Déri Múzeum Zoltai termében.

E tárlatvezetés videón megtekinthető ITT, a Debreceni Nap portál jóvoltából.