Nem „ütöttem el" az évszámot. Szándékom az, hogy az 1848. március 15. első évfordulójának debreceni eseményeiről faggassak forrásokat. Kicsit kijjebb is tekintve a városból, amennyire az írott emlékezet ezt lehetővé teszi. A történetírás iskolái között akad olyan is, amelyik szerint a történelem eseményeiből az a legfontosabb, amit és ahogy azt a benne élő ember megél. Legyenek azok (történelmi) hétköznapok, vagy éppen ünnepek. Nézzük hát, városunk cívis lakói miképpen élték meg ezeket a napokat? Mit jelentett a korabeli Debrecennek (el)viselni a fővárosi státuszt?
Az 1848. év sok eseményt hozott, azonban a vége mégiscsak balul végződött, hiszen éppen Szilveszterkor kellett a (kedvezőtlen, vagy rosszul megítélt?) hadihelyzet okán az országgyűlésnek és az Országos Honvédelmi Bizottmánynak (OHB) a Debrecenbe költözésről dönteni. Ezért aztán:
Forrás: Szilágyi Sándor: A magyar forradalom történet 1848- ás 49-ben I. rész [digitalizált kiadvány] 275. p. mek.oszk.hu/05700/05799/pdf/1848.pdf (2015. 03. 10)
Forrás: Debreczeni Képes Kalendáriom [időszaki kiadvány]. – Digitalizált időszaki kiadvány. – 48.évf. (1948) – Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár, 1948 29. p.
Az utazás, már akik vállalták, nem volt a legkellemesebb. Vasúton Szolnokig lehetett eljutni. Onnan pedig kiki a maga ereje, tehetsége, ügyessége eredményeként érkezett meg az ideiglenes fővárosba. A haderő is egyre közelebb jött. Csatát el nem fogadott, csak az elő, illetve utóvédek vívtak kisebb csatározásokat. Mai szóhasználattal élve: sikerült leszakadni az ellenségről, de annak üldözési szándékát nem sikerült teljesen elfojtani. Erdélyben Józef Zachariasz Bem aratott hadisikereket. Mindennapjai azonban neki is inkább seregének fegyelmezésével, összekovácsolásával teltek. Vagyis 1849 első napjai katonailag nem voltak szerencsés csillagzat alatt… 1849. január 5.-én pénteken aztán Windisch-Grätz hadserege déltől késő estig tartó, egyébként impozáns menetben, bevonult a kiürített Pest-Budára.
Az országgyűlés rendszeres munkáját Debrecenben 1849. január 9-én kezdte meg. Kossuth első beszédében Bem helytállását tudta csak kiemelni. Állítása szerint Bem hadimunkálatai során az eddigiekben mindig pontosan meghatározta az általa vezetett mozdulatok eredményét.[1] A katonai helyzet ismertetése mellett kitért arra is, hogy köszönetet mondjon a befogadó városnak. Elhangzott az is, hogy a lőszerek és fegyvergyár egy része „tovább szállíttatott, mint hogy itt nem tudtunk azoknak biztos helyet adni. Nagyváradon vár is levén, több katonai készületek vannak, itt pedig lehetetlen összeszorulnunk mindennel, a mire a kormánynak szüksége van."[2] A település lelkesedése kezdetben határtalan… Elég csak a sokszor idézett kapuőri bejegyzésre gondolni. Kossuth foglalkozása eszerint egyenesen „a magyarok Mózesse". Aki azonban deklaráltan is ideiglenesen, kénytelen volt beérni a cívisek Mózese - talán ugyancsak megtisztelő! – címével beérni. Az országgyűlés munkája során aztán óhatatlanul megjelent a pártosodás, ami szerencsére számtalan vita ellenére a katonák körében egyáltalán nem vált általános gyakorlattá. A hadiszerencse forgandósága rövid idő elteltével éreztette hatását az országgyűlés munkájában is. Az események a Közlönyben, a nemrégiben indított Debreczeni lapokban, a Márczius című lapban és az Alföldi hírlapban jól követhetők. Közben újabb orgánumként az ekkor Debrecenben a Miklós utcán lakó Jókai Mór lapja, az Esti lapok jelentkezett.
Miként fogadta vendégeit a város? Debrecen vár és más egyéb erődítésnek története során mindig híjján volt. A jobban csak jelképes védelmet árkok, sánc, palánknak is alig tisztelhető sövényfonat jelentette. Az erődítést fokozták a környéken bőséggel tenyésző gledícsia (Gleditsia triacanthos)[3] imitt-amott szándékolt telepítésével, vagy inkább csak ősállapotban való meghagyásával. A szükségszerű átjárókat kapuval, gyalogosforgalom esetében csak „kisajtóval" látták el. Mivel mégis városról beszélünk, ezeket a kapukat őrséggel is ellátták. A népességszám ekkor bőven meghaladta a 40000 főt, amit a nagy számban érkezett vendégek tovább duzzasztottak. Az érkezettek előkelőbb részének szállást biztosítottak. Kossuth Lajost és szűkebb családját a mai (régi) Városháza polgármesteri szobáiban helyezték el. Így közel volt a Református Kollégiumhoz, de még közelebb (a mai Rózsa utca túlfelén álló) az akkor még csak egy emeletes Bek-Degenfeld-házhoz, aminek egy részében a Honvédelmi Minisztérium székelt. A prominensebb személyek szálláshelyeit ismerjük. Kossuth édesanyját és egyik húgát Könyves Tóth Mihály - a legendás prédikátor – Csapó utcai házában szállásolták el. Gondoskodtak a fegyvergyár, a bakjegynyomda, a koronaékszerek, de még a gróf Zichy Ödöntől Kálozon elkobzott alighanem tetemes vagyontárgyak elhelyezéséről is, ami már február-márciusban, éppen Debrecenben, hatalmas botrányt okozott.
Forrás: www.varoskozpont.hu/city/debrecen/nevezetessegek/regi-varoshaza ; www.bibl.u-szeged.hu/exhib/boloni/boloni.html
Alig teltek el a mézeshetek, már nézeteltérések mutatkoztak, úgy köznapi, mind „álladalmi" tekintetben. Köznapilag a város rövidesen kicsinek bizonyult. Szó szerint. A vendégek elhelyezése - szerintük – szűkösnek, ellátásuk meg elégtelennek bizonyult. A vendéglátók még ebben is üzletet látva feljebb srófolták a bérleti díjakat. Arra is akadt aztán példa, hogy a vendéglátóhelyek közül - nem is egy! - kettős számlázást alkalmazott. Vagyis a helyben lakó a szolgáltatásért a korábban megszokott összeget, míg a vendégségbe érkezett emelt tarifát fizetett. Nem is maradtak ezek aztán észrevételek nélkül. (Hatósági árszabás.) A Petőfi Sándor által szalonnaszagúnak jellemzett város annyiban mégis igyekezettel igazodott a kor szavához, hogy a főteret Szabadság-térnek nevezte el, de gazdasági érdekeit a végletekig védelmezte. A cívis polgár az általa kötelezően adandó lovas előfogat (forspont) számát soknak, az érte adott ellenszolgáltatást kevésnek találta. Nehezményezte azt is, hogy a környéken állomásozó katonaságnak neki kellett főzni. Leginkább azonban önérzetét védelmezte a helyi ember. Az ide érkezetteket nem hívta senki. A helyi körülmények cívis emberek számára megszokottak és elfogadottak voltak. A „pestiektől" érkezett hol nyílt, hol burkolt kritikák túlmentek a vendégjogon is… A súrlódásokat Kossuth Lajos jelenléte képes volt tompítani, neki azonban egyre több alkalommal akadt dolga a csapatoknál. A hadsereg a tavaszi hadjárat hadmozdulataiba kezdett.
A Kápolnánál zajlott csata aztán alaposan megmozdította a történelem kerekét.Windisch-Grätzherceg túlbecsülte (önmaga és) győzelme jelentőségét. Legalábbis levele ezt mutatta. Eszerint „pár nap múlva Debrecenben leend s a pártütés fészkét hatalmába keríti". A hibás értékelés hibás reakciót eredményezett: Ő Felsége elé március 4-én szentesítés végett előterjesztették (az olmützi) „birodalmi alkotmányt," mely Magyarországot, eddigi kiváltságainak eltörlése mellett a többi tartományokhoz hasonlóan az összbirodalomba kebelezte.[4] Erre majd később megszületik a válasz (trónfosztás), most azonban érdekes dolgok történnek Debrecenben is és Bécsben is. Ugyanis mindkét helyen ünneppé nyilvánítják 1849. március 15-ét! Így aztán ezen a napon egyszerre (bár más okból) ünnepeltek a Habsburg Birodalom egész területén. Kivétel alig akadt!
Osztrák részről az ünneplés apropóját az adta, hogy I. Ferdinánd 1848. március 15-én Ausztria népeinek ígéretet tett, hogy végre alkotmányt ad nekik. Alexander Bach belügyminiszter utasítása szerint készültek hát a hatóságok, Bécstől Galíciáig, Prágától Bukovináig, hogy az új alkotmány örömére, a régi alkotmány évfordulóján, március 15-én tartsanak ünnepségeket. Tökéletesen szervezett volt a protokoll. Még a hálaadó imák központi szövegét is kiadták. Windisch-Grätz herceg, a magyarországi császári hadsereg főparancsnoka levélben világosította fel Felix Schwarzenberg miniszterelnököt, hogy az évforduló magyarországi megünneplését nem tartja jó ötletnek. Ez a nap Magyarországon egészen mást jelent, mint Ausztriában. 1849. március 15-én Pesten tehát csend volt…[5] Másutt azonban meglehetősen hangosak voltak az ünnepségek. Mindkét oldalon.
Debrecenben ezekben a napokban (Közlöny, 1849. március 13.) döntött az OHB a folyó katonai események utókor számára való méltó megítéléséről. Ennek érdekében a csapatokhoz „gyakorlott tollú s egyszersmind tiszta jellemű egyén kívántatik, kik a hadi ügy folyamatát, mint egyes tetteket az igazsághoz híven följegyezve, anyagot készítsenek elő egy, a Honvédelmi Bizottmány által később felkérendő historiográf munkájára." A kinevezések március 16-i hatállyal megszülettek, a következők szerint: Damjanich János I. és III. hadtestéhez Zalár József költőt rendelték. Görgei hadseregéhez, a II. és VII. hadtest kötelékébe Lisznyai Kálmán költőt nevezték ki. A Perczel Mór parancsnokolta IV. hadtesthez Mészáros Károly ügyvéd került. A Vécsey Károly vezette aradi ostromsereghez (V. hadtest) Dobrossy István országgyűlési gyorsíró kapott kinevezést. Bem hadseregéhez (VI. hadtest) Kővári Lászlót, az ekkor már közismert történészt és újságírót delegálták. Végül a komáromi várőrséghez Friebeisz István újságíró indult útba. A felsorolásból nekem nagyon hiányzik Petőfi Sándor. Talán a kívánt kritériumoknak nem felelt meg? Netán más feladatot kapott? Rövidesen erre is választ kapunk.
A legnagyobb ünnep alighanem Kolozsváron volt. A március elején még szorongatott helyzetben levő Bem bevette Nagyszebent. Kolozsváron a hírt 1849. március 15-e hajnalán falragaszokon tette közzé Csány főkormánybiztos. Reggel az ünnepségekre gyülekezők már olvashatták: "Bem, a nagy bajnok, folyó hó 11-én 10 és 1/4 órakor éjjel ostrommal vette be Nagyszebent, amelyet 5000 orosz védett". Korán reggel „szokatlan mozgás keletkezik a városban, jövők-menők a lelkesedés áradozásai közt váltanak egymással egy-két szót.. 10 órakor, már a helyőrség, nemzetőrség és polgárzat ezrei nemzeti zászlók alatt sorban álltak… a legviharosabb éljenzések közt, sorlövések közepette éltették azokat, kik nemzetünk szabadságáért sokat fáradoztak s fáradoznak." A kor híradóképességei azonban nem tették lehetővé, hogy erről a hírről a szélesebb közvélemény még e napon értesüljön.[6]
Debrecenben is készültek ünnepelni. Talán a kelleténél is jobban. Másképp nem fordulhatott volna elő, hogy a kapuőrállomáson még a biztonsági intézkedések is lazultak. A legerősebb pajzson is keletkezik rés néha… Jókai ezt megtapasztalta, sőt március 14-én meg is írta: „Legelőször is a kapunál megfogtak és egy fertály óráig vizitálták a passzusomat. Na, gondoltam magamban, ezek most az ablakon keresztül még az orrom állását is kitanulják. Két óra múlva, mikor a passzusomért mentem, vettem észre, hogy a néném passzusát találtam elhozni; az meg az enyimmel jött be. Nagyon kell egymáshoz hasonlítanunk, hogy a különbséget észre nem vették, mindamellett, hogy én fiú vagyok, az pedig leány".[7] Rossz, aki rosszra gondol! A fényképes személyi igazolvány akkor még nem lehetett divatban!
Az OHB döntése értelmében az ünnepre tekintettel a tiszti állomány nagy része kitüntetésekben, előléptetésben részesült, míg a legénység egy napi jutalomnapidíjjal lett gazdagabb, hogy méltóképpen emlékezhessenek a magyar szabadság napjáról. A magyar fősereg három hadteste Törökszentmiklóson, Tiszaföldváron és Cibakházán állomásozott. Vezéreik, Klapka György ezredes, Aulich Lajos és Damjanich János tábornokok. A fősereget Vetter Antal altábornagy vezette. Itt tett látogatást ezen a napon Kossuth személyesen. (Vagyis nem volt Debrecenben.) Innen írt levelet nejének az ünnepen: „Kedves Angyalom! Ti ma március 15-két ünneplitek, mi pedig – értem seregeink – mennek a német ellen. Hogy tulajdonképp mit ünnepelnek március 15-kén, midőn egy kis pesti lármánál egyéb nem történt, azt nem tudom, de hogy azon a napon, melyen a hadsereg megmenti a hazát, lesz mit ünnepelni, azt tudom."
A debreceni ünnepnek azért megadták a módját. Ahogy az egy ideiglenes fővárosban dukál. Szentmisét tartottak a Szent Anna templomban, amelyet Bémer László püspök celebrált. A mise után Lázár Miklós helyi káplán ünnepi beszédet tartott. A szentmisében részt vett az akkori politikai és katonai vezetés, a városban tartózkodó képviselők, hivatalnokok és a nép, reformátusok és katolikusok egyaránt. Innen indultak a Református Nagytemplomba, a főutcán a Debrecenben tartózkodó katonai alakulatok álltak díszőrséget a nagytemplom felé tartó tömegnek. A református templomban Könyves Tóth Mihály, híres helyi református lelkész és Szoboszlai Papp István szuperintendens tartottak beszédet, istentiszteletet. 1848–49 így hozta össze a vallásokat, kovácsolta össze a nemzetet, ahogyan szép példája volt ez a szentmise, valamint istentisztelet az ökumenizmusnak.[8] Az ünnepség aztán a Nagyerdőn folytatódott. A hivatalos lap beszámolója szerint: „A dolog Debrecenben esett, ahol egész napos ünnepség zajlott. Katonai díszszemle, templomi Te Deum, térzene, tűzijáték.. ökörsütéssel és népünnepéllyel telt a nap." A boroshordók körül is sokan voltak: „Tömött embererdő vonta körül a hordót, mindenki inni akarván egészségére március tizenötnek: A derék férfiak, kik az osztogatást kezelték, szörnyű népszerűséggel bírtak." Este a várost kivilágították.
Forrás: www.pecska.ro/1848/1848/imag/147.jpg
Az ünnepen sokan jelentek meg. A szeles nap ellenére kitartottak az ünneplésben egész nap. A képzeletbeli jelenléti íven talán sokan hiányolták, hiányolják Kossuth és Petőfi nevét. Előbbi földrajzi tartózkodási helyéről (véleményével együtt) már értesültünk. Adósak vagyunk Petőfi napi programjáról. Szerencsére történészek mellett az irodalomtörténészek a költő - bátran állíthatjuk – minden napját feltérképezték. Ebből tudjuk, merre járt, mit csinált ezen a napon. Egészen egyszerűen: úton volt. Kolozsvár és Debrecen között. Kolozsvárról alighanem röviddel éjfél után indulhatott, így nem értesült Bem győzelméről, Debrecenbe pedig nagyon későn érkezett. Önmaga azt írja: Debrecenben nem találkoztam senkivel… (Úgy tűnik említésre méltó személlyel nem.) Feladata teljesítését követően pedig azonnal tovább indult a városból. Az OHB futári tisztét töltötte be. Nem csak március 15-én, hanem azt megelőzően és az után is. Huzamosan. Miből tudjuk mindezt?
Több forrásból is: Kossuth például 1849. február 23-i levelében ezt írja Csányi kormánybiztosnak: „Három futár megyen vissza - negyedik Petőffy, ki Bem táborához utasítandó. Visznek 60.000 pftot." [9] A pénz viszont kizárólag Petőfire lehetett bízva, hiszen ő számolt el vele. Azt meg csak naív emberek hihetik, hogy a négy (3+1) futár közösen utazott. Az összeg meglehetősen magas. Csoda, hogy ezeket a megbízatásokat titokban tartották? Más bejegyzés is van Csányi iratai között, igaz tágabb időintervallumban. Elszámolás, a „kolozsvári állami pénztár" kimutatása 1849. március 8-tól április 15-ig. Ebben az „Összeséges kimutatás"-ban a bevételeknél 7. sorszám alatt áll bejegyezve, dátum nélkül a fenti összeg: „Petőfi Sándor hozott Debretzenből 60.000 pengőt."[10] Ugyanezt az utat más forrás is bizonyítja: Biasini Domokos kolozsvári fogadós, gyorskocsizási vállalkozó fogatán Petőfi nem magánúton járt, hanem Csány László erdélyi teljhatalmú országos biztos levelét vitte az Országos Honvédelmi Bizottmánynak. Mindemellett az ismét magas összeget is átvette, majd célba juttatta. Nem először és nem utoljára. Az eltelt idő távolában sem nehéz megérteni, hogy ezekről az utakról nagyon szűkszavú a nyilvánosság. Az állampénztári titkos futárok utazásait ritkán szokták előre beharangozni, vagy arról később kis színes hírben beszámolni.
A fentiek ismeretében immár nem csodálkozok, hogy március 15. valamiként hányattatott ünnepünkké vált. Mi történt az ünnep után Debrecenben? Visszatért az élet a normál kerékvágásba. Hacsak nem… a Zichy vagyon körül nem üllepedtek a hullámok! Gróf Zichy Ödönt Görgei kivégeztette, vagyonát pedig elkoboztatta. „1848. „október elején a gróf két ládányi befalazott ingóságát a kálózi kastélyból Pestre szállították. Pár nap múlva Görgei személyesen is megfordult Kálózon, ekkor Zichy Ödön gazdatisztjétől további értékeket vett át – 19 antik aranygombot briliáns kővel, egy arany pecsétnyomót karneol kővel, egy ovális zöld drágakövet, négy aranykarikát és egy arany óraláncot – melyeket később személyesen adott át Kossuthnak. Az így beérkezett drágaságokat egy országgyűlési bizottság felleltározta, majd átvitték azokat Budára, a főpénztári fiókhivatalba."[11]
Forrás:Szilágyi Sándor: A magyar forradalom történet 1848- ás 49-ben II. rész [digitalizált kiadvány] 348. p. mek.oszk.hu/05700/05799/pdf/1849.pdf (2015. 03. 10.)
A gróf Zichy Ödön vagyontárgyai körül kialakult botrány március 19-én ért a csúcsára. Az elárvereztetett ingóságokból bejött összeg 2995 ft.37 kr. volt. A vagyontárgyak egy része megmaradt, nagyobb része azonban bizonyíthatóan hiányzott a Dunántúli Káloz községből előbb Pest-Budára, majd Szolnokra, onnan pedig Debrecenbe hurcolt értékeknek. Madarász László belügyminiszter belebukott a botrányba. A történelem kerekének előrehaladása pedig Debrecen ideiglenes főváros státuszát a nyár közepén pedig Szegedre ruházta.
Csákvári Sándor
Szöveg forrása:
[1] Szilágyi Sándor: A magyar forradalom történet 1848- ás 49-ben II. rész [digitalizált kiadvány] 2 283. p. mek.oszk.hu/05700/05799/pdf/1849.pdf (Letöltés: 2015. 03. 10.)
[2] Uo 285. p.
[3] vedosoveny.uw.hu (Letöltés: 2015. 03. 10.)
[4] Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme mek.oszk.hu/09400/09477/html/0021/2174.html (Letöltés: 2015. 03. 10.)
[5] Hermann Róbert: 1849. március 15. – Az első évforduló klauzal.hu/cikk/679.html?PHPSESSID=5cd836a36865fbe9045053067dd002de(Letöltés: 2015. 03. 10.)
[6] gyoriszalon.hu/regiszalon/?kat=oroksegunk&t=1849erdely.html (Letöltés: 2015. 03. 10.)
[7] Esti Lapok, 1849. március 14., NYÍRI LEVELEK I. mek.oszk.hu/00800/00802/html/jokai139.htm (Letöltés: 2015. 03. 10.)
[8] Benkéné Jenőffy Zsuzsanna, Bémer László, 1849 vértanú püspöke tortenelemportal.hu/2012/10/bemer-laszlo/ (Letöltés: 2015. 03. 10.)
[9] Kossuth Lajos összes munkái. Budapest, 1953, Akadémiai Kiadó, XIV.
[10] epa.oszk.hu/00000/00001/00232/pdf/itk_EPA00001_1963_04_422-430.pdf (Letöltés: 2015. 03. 10.)
[11] Németh György: A gyémántos miniszter lemondó levele mnl.gov.hu/a_het_dokumentuma/a_gyemantos_miniszter_lemondo_levele.html (Letöltés: 2015. 03. 10.)
{fastsocialshare}