A Debreceni Értéktár Bizottság 144/2023. (12. 05.) sz. határozatával helyi értékként ismerte el a Magyar Királyi Állami Méntelepet (Debrecen) és Fadlallah el Hedad Mihály munkásságát, szellemi és gyakorlati életművét.
A debreceni Magyar Királyi Állami Méntelepnek a magyar lótenyésztés terén kifejtett különös jelentőségű tevékenysége és ezzel összefüggésben 1885-1899 közötti parancsnoka, Fadlallah el Hedad Mihály munkássága, életműve országos jelentőséggel bír.
Az országos katonai szükségletekhez alkalmas lovak tenyésztésére 1785-ben, II. József rendeletének értelmében jött létre a császári, később k. u. k., végül a magyar királyi Méneskar. A magyar kormány 1869-ben, a kiegyezés után vette át a K.u.K. katonai vezetéstől a területén szerveződött telepeket, és ekkor lett a szervezet neve „Magyar Királyi Méneskar". A tisztek, altisztek a magyar hadsereg kötelékébe léptek. A ménesek és méntelepek a Magyar Királyi Földművelésügyi Minisztérium tulajdonába kerültek, a Lótenyésztési Főosztály irányítása alá. A méneskar a hadseregen belül elit alakulatnak számított. Az 1874-ben épült debreceni Méntelep alá tartoztak az eperjesi teleposztály, amely Abaúj-Torna, Sáros és Szepes és Zemplén, a debreceni teleposztály, amely Hajdú, Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs, a turjaremetei, amely Szatmár, Bereg, Ung, Ugocsa, Szilágy és Máramaros, és a rimaszombati, amelyik Borsod, Gömör, Nógrád és Hont megyék területén tevékenykedett. A méntelepek parancsnoka egy-egy méneskari alezredes volt.
„Debrecenben jelentős esemény volt 1874-ben a Városi Méntelep átadása. Ezt a magyar lótenyésztés magasabb céljaira létesítették akkoron. Az épületegyüttes az Osztrák–Magyar Monarchia korhű, „laktanya-stílusában” épült, 172 mén részére, két, hatalmas istállóval. A főépület még ma is áll, igaz, a sok-sok átépítést követően alig felismerhető a hajdani mivolta.”
Ebben a parancsnoki épületben szolgált 1885–1899-ig a Városi Méntelep nagyhírű vezetőjeként Fadlallah el Hedad Mihály, aki a XIX. század végi Magyarországnak az egyik legendás, kalandos életsorsú alakja volt, és aki a magyar lótenyésztést világhírűvé kívánta fejleszteni. Ennek érdekében ő maga is több expedíciót szervezett egykori hazája területére, ahol a nyelvismerete és a kapcsolatai révén a legkiválóbb arab telivér lovakat vásárolhatta meg, és hozhatta haza tenyésztés céljából Magyarországra. Háromszor is járt a Közel-Keleten, amelyekről “Utazásom Mezopotámiában és Irak-Arábiában’’ (Bp., 1904.) címmel könyvet írt. Utazásaival sikerre vitte a Monarchia azon, korábban több évtizedre visszanyúlóan kudarcokat hozott tervét, hogy a magyar katonai lóállomány vérvonalát az arab lovak előnyös tulajdonságaival frissítsék. Ő vásárolta még debreceni parancsnoksága idején az 1900. évi Párizsi Világkiállítás győztes lovát, Koheilánt, illetve a legeredményesebb arab törzsmént, O’Bajant.
Fadlallah el Hedad Mihály parancsnoksága idején a debreceni méntelep jelentősen fejlődött. Az egyik legfontosabb feladata volt a városban állomásozó huszárezredek, így a császári és királyi 7. Vilmos huszárezred és a magyar királyi 2. debreceni honvéd huszárezred ellátása megfelelő képességű lovakkal. Ezen túl a város polgárainak kancáit is ők látták el fedező ménekkel. Így indult el az arab vérvonalú lótenyésztés regionális, illetve országos színvonalának fejlesztése, magas szintre emelése. A parancsnok debreceni évei alatt több lóbeszerző körúton is részt vett, nevéhez fűződik számos eredeti arab tenyészmén beszerzése. A nagy szakértelemmel válogatott arab vérvonalú mének adták több ma is nyomon követhető lóvérvonal alapját Magyarországon és számos más országban is. A parancsnok sokat tett Debrecenben a lovas sportok széleskörű elterjesztéséért is.
Fadlallah el Hedad Mihály élete második felében – 1899-1913 között – ezredesi, majd tábornoki rangban a bábolnai ménes parancsnoka volt.
Az érték történetének feltárásában, nyilvánosság előtti bemutatásában és értéktári ajánlásában közreműködtek az MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár és az Őrváros Közalapítvány támogatásával a Honvédség és Társadalom Baráti Kör Debreceni Szervezete keretén belül működő „Elfeledett emlékezet” Háborús Kegyeleti Kutatócsoport tagjai: Varga István ezredes, a HTBK DSz tagja és a Kutatócsoport patrónusa, Csákvári Sándor, a Háborús Kegyeleti Kutatócsoport kutatásvezetője és Czeglédiné Dr. Lovas Enikő történészkutató.