Minden év májusának utolsó vasárnapján, a hála és kegyelet kifejezéseképpen, a Magyar Hősök Emlékünnepe keretében emlékezünk meg hazánkért áldozatot hozó honfitársainkról. A magyar hősökről megemlékező nemzeti ünnepünk létrejöttét eredetileg az I. világháború áldozatai iránti tisztelet kifejezésének szándéka ihlette.
Az elesett magyar hősök emlékezetét az első világháború idején vitéz báró lilienbergi Abele Ferenc vezérkari őrnagy kezdeményezésére iktatták törvénybe. A 1917. évi VIII. törvénycikk 2. §-a elrendelte, hogy minden község (város) anyagi erejének megfelelő, méltó emléken örökítse meg mindazoknak nevét, akik lakói közül a háborúban a hazáért életüket áldozták fel. Ennek hatására születtek meg 1921 és 1938 között Magyarország településeinek I. világháborús emlékművei. Az emlékművekhez illeszkedő ünnepről később rendelkeztek, az alábbi módon:
A nap rendezvényei minden rétegnek és korosztálynak szóltak. Közvetlenül számítottak a frontharcosok, hadirokkantak, vitézek, cserkészek, leventék, vasutasok, katonák megjelenésére. Hagyománnyá vált a nap eseményei keretében a „Kegyeleti stafétaverseny”-ek rendezése, amelyek a tanuló ifjúság megmérettetésével járultak hozzá az eszmei neveléshez és az ünnep fényéhez. Az ünnepségeket a politikai elit és az egyházak aktív, kezdeményező részvétele jellemezte.
Debrecen lakossága már 1867-től megemlékezett a város hősi halottairól, akkor még augusztus 2-án, a debreceni csata napján a Honvédtemetőben. Ezt a hagyományossá vált, kifejezetten a városhoz kötődő ünnepet a Nagy Háború befejeztével is tartották, immár a hősök napjaként, amelynek alkalmából a világháború halott hőseiről is megemlékeztek. Az ünnep törvénybe iktatása annyi változást hozott, hogy más napon és még fényesebb módon tartották meg a megemlékezést – Debrecen az ország legnagyobb vidéki városaként, ünnepségei látványosságával és gazdag programjával méltóképpen csatlakozott az országos kezdeményezéshez. A teljes helyi társadalom megmozdulása mellett, a helyőrség zenekarával, katonai díszszázadával képviseltette magát az utcai rendezvényeken, a felekezeti (Várad utcai református, Szent Anna utcai katolikus) temetőkben, a Hősök Temetője és a hadifogoly-temető hősi sírjainak koszorúzására tiszti küldöttséget menesztettek. A katonai megemlékezések központi helyszíne 1930-tól a Magoss György (ma: Bem)-tér lett.
1945 után az ünnepet nem tartották meg, 2001-től lett ismét hivatalos ünnep.
A lakosság azonban nemcsak kegyeletét kívánta kifejezni halottai iránt. A holtak és a háború emlékeinek őrzése mellett országos társadalmi igényként jelentkezett a háborúban részt vett, de azt túlélő katonák hősiességének elismerése, ami országos szinten 1932-ben, az Élő Hősök Napja keretei között valósult meg. Az elképzelés kezdeményezője az Országos Frontharcos Szövetség volt, akik szerették volna a nemzeti ünnep szintjére emelni javaslatukat. Az ünneplésbe sikerült is bevonniuk a vidéki nagyvárosokat, de az elgondolás végül nem kapott hivatalos állami kereteket – ezért a későbbiekben az Országos Frontharcos Szövetség az évente, rendszerint október elején megrendezett országos találkozójukhoz társította az élők ünneplését.
A bő fél évszázados szünet után a 2001. évi LXIII. törvény rendelkezett újra „a magyar hősök emlékének megörökítéséről és a Magyar Hősök Emlékünnepéről”, ami jóval kibővítette az ünnep körét a korábbihoz képest. A törvény tulajdonképpen a Frontharcosok Szövetségének elképzelését valósította meg, mivel nemcsak az elhunytakról, hanem a túlélőkről is megemlékezik, és hatálya kiterjed a magyar történelem évszázadaira.
Az országos szinten minden településen megtartott emlékünnepet Debrecenben a Bocskai-dandár, polgári megemlékezőkkel karöltve tartja meg. A két háború közötti időszakhoz hasonlóan, a város és a dandár képviselete mellett civil szervezetek és a diákság is kifejezi jelenlétével tiszteletét az ünnep alkalmával. Fontosságát az is mutatja, hogy más ünnepélyes eseményeket is ehhez igazítanak.
Az ünnepnap kapcsán korábban megjelent cikkeinket az ünnep eredetéről ITT, és megünnepléséről napjainkban ITT olvashatják.
Debrecen fennmaradt katonatemetőiről és a Köztemető hadisírjairól ITT olvashatnak.
Források:
net.jogtar.hu;
Budapesti Hírlap, 1932. 08. 06. p7.
Debreczeni Újság, 1932. 05. 29. p. 6.; 1932. 10. 04. p. 2.; 1941. 05. 27. p. 4.
Hajdú-Bihari Napló, 2001. 05. 28. p. 3.; 2002. 05. 27. p. 8.; 2003. 05. 21. p. 5.; 2013. 10. 26. p. 6.
Nemzeti Újság, 1932. 09. 07. p. 6.
mandadb.hu;
Pesti Napló Képes Melléklete, 1927. 06. 12. p. 72.;1927. 11. 06. p. 82.
Fotó: Csákvári Sándor