Az 1918-22. évek viharos időszakában, sok bonyodalmat és nehézséget követően sikerült megszervezni a Magyar Királyi Honvédség reguláris hadrendjét, amelynek részeként újra felállításra került a régi alapokon Debrecen házi ezrede.
Az Őszirózsás Forradalom vér nélkül hatalomra emelte a Károlyi Mihály-féle Magyar Nemzeti Tanácsot, amely 1918. november 16-án kikiáltotta a népköztársaságot. Intézkedéseik azonban kudarcra voltak ítélve egy olyan időszakban, amikor a békeszerződések döntéseivel, a határmódosítások elgondolásaival és a román megszállás helyzetével is birkózniuk kellett. Az 1918-ban alapított, Kun Béla vezette Kommunisták Magyarországi Pártja szociális ígéreteivel egyre nagyobb tömegeket állított maga mellé, és 1919. március 20-án kikiáltották a Tanácsköztársaságot és a proletárdiktatúrát. A régi társadalmi- és gazdasági elit Bécsben tartózkodó képviselői Bethlen István vezetésével megalakították a Magyar Nemzeti Bizottságot, mely Anti Bolsevista Comité néven vált ismertté. Ezzel Károlyi Gyula aradi, majd később szegedi székhellyel ellenforradalmi kormányt alakított, amelynek hadügyminisztere Horthy Miklós, külügyminisztere pedig Teleki Pál lett.
Mivel a békekonferenciával a tárgyalások elakadtak, az Antant szabad kezet adott a szerb, francia, román, cseh intervenciónak, a románok április végére elérték a Tisza vonalát, a csehszlovákok pedig elfoglalták Sátoraljaújhelyt, és folytatták az előrenyomulást. A románokat nagyban segítette, hogy a Károlyi-kormány elfogadta a Vix-jegyzékben rögzített demarkációs vonalat, és fegyverhasználati tilalomra utasította Kratochvil Károlyt, az ütőképes Székely Hadosztály parancsnokát. Ő, mivel cserébe a románok lefegyverezték katonáit, visszavonulást rendelt el és 130 kilométeres frontszakaszt megnyitott előttük. Látva azonban a következményeket, 1919 januárjában Nagyváradon „Saját felelősségemre, sőt felsőbb hatóság utasítása ellenére” adta ki a parancsot a fegyveres ellenállásra.
A kormány kidolgozta a megszállt területek visszaszerzésének tervét, és a 40 ezer fős Vörös Hadsereg létszámát mozgósítással 60 ezerre, majd májusra 200 ezer főre növelték – ám ez a román offenzívát megállítani nem tudta, mivel maga a haderő nem volt védekezésre képes állapotban. A tanácsköztársaság vezetői az elveiktől gyökeresen eltérő nemzeti érdekeket helyezték előtérbe, ezért számos, korábban a királyi haderőben szolgáló tiszt és katona tért vissza a seregbe hazáját védeni. Létrehoztak reguláris és műszaki alakulatokat, és ütőképes tüzérséget. A haderőhöz nagy számmal csatlakoztak idegen volontérok, többek között lengyelek, oroszok, németek, ukránok, sőt az ellenséges oldalról szlovákok, románok és szerbek.
1919. május 20-án általános ellentámadással elindult az ún. északi hadjárat, melynek eredményeként három hét alatt elfoglalták a Felvidéket a Nyitra–Zólyom–Kassa vonalig, továbbá elérték a lengyel határt Bártfánál. Az északi hadjárat sikerei ellenére a Tanácsköztársaság támogatottsága fokozatosan csökkent, főként, mert a kommunisták elfogadták a Clemenceau-féle jegyzéket. Ez felháborította a katonákat és a főtisztek jelentős részét, sokan, többek között Stromfeld és Böhm Vilmos is lemondott, velük együtt tömegesen távoztak a főtisztek és altisztek, a katonaság létszáma megcsappant. A többszörös túlerő ellenében a Tiszántúl felszabadítására július 20-án indult offenzíva kudarcba fulladt. Július 23-án Böhm Bécsben megegyezett az antantmissziókkal a tanácskormány eltávolításáról. Augusztus 1-jén a tanácskormány lemondott, és a mérsékelt szociáldemokrata politikusokból álló Peidl-kormány vette át a vezetést. Az állam megnevezése ismét Magyar Népköztársaság lett.
Horthy Miklós ellentengernagy, a szegedi ellenforradalmi kormány hadügyminisztere június 9-én kiadott felhívásában elrendelte a Magyar Nemzeti Hadsereg felállítását. A francia katonai hatóságok 1300 főnyi fegyveres erő szervezését engedélyezték. A hadsereg megalakulásának hírére jelentős számban érkeztek a városba hivatásos és tartalékos tisztek. Júliusban Horthy hadsereg-főparancsnoki kinevezést kapott, majd felvette a fővezéri címet. A fővezér közvetlenül a minisztertanácsnak volt felelős. Augusztus 13-án Siófokon létrejött a Nemzeti Hadsereg fővezérségének főhadiszállása, és október közepére kb. 30 ezer főnyi fegyveres erő állt Horthy parancsnoksága alatt. Az antantnak Horthy a törvényes rend helyreállítását, az atrocitások megfékezését ígérte, a Nemzeti Hadsereg megbízható erejére alapozva.
A román csapatok november 14-i kivonulása utána a Nemzeti Hadsereg engedélyt kapott az antanttól, hogy 16-án bevonuljon Budapestre. Horthy a fővezérség nevében kötelezte magát a rend fenntartására. A fővezér kormányzóvá választását, 1920. március 1-jét követően, a Nemzeti Hadseregben helyreállt a hagyományos szervezet: 1920. április 1-jei hatállyal a fővezéri tisztség és a fővezérség megszűnt, a hadvezetés a vezérkar irányítása alá került.
1921 novemberében a honvédségről alkotott 1921. XLIX. törvény a békeszerződés követelményei szerint intézkedett az 1922. január 4-től a Nemzeti Hadsereg helyébe lépő Magyar Királyi Honvédségről. 1922 áprilisában életbe léphetett a Honvédség új hadrendje, amibe 7 vegyesdandár (a budapesti 1., székesfehérvári 2., szombathelyi 3., pécsi 4., szegedi 5., debreceni 6. és a miskolci 7. vegyesdandárok), 4 a fővezérségnek alárendelt huszárezred, 4 önálló üteg és 3 utászzászlóalj tartozott. Ezek állománya 1750 tiszt – 23 tábornok, 119 ezredes és alezredes, 192 őrnagy és 1416 főtiszt –, 2334 altiszt, 30 916 fő legénység lehetett. (Ugyanebben az évben a kisantant 54 gyaloghadosztályban és 10 lovashadosztályban 600 ezer embert tartott fegyverben, melyet számát mozgósítás esetén megduplázta volna.) Az állományt kiegészítette még 1300 polgári közigazgatási alkalmazott.
Az egyes vegyesdandárok 2 gyalogezredből – egyenként 3 zászlóalj –, 1 kerékpáros zászlóaljból, 1 lovasszázadból, 1 aknavetőszázadból, 1 tüzérosztályból – 3 üteg összesen 6 löveggel –, 1 híradószázadból, 1-1 vonat- és autóosztagból álltak. Egy-egy vegyesdandár összesen 3053 puskával, 42 géppuskával, 12 löveggel és 10 aknavetővel rendelkezett. A tüzérségnek csak 7,5–10,5 cm-es űrméretű lövegei lehettek. A hadrendből hiányoztak a páncélos és gépesített, valamint repülő alakulatok. Mivel a békeszerződés tiltotta vezérkar létezését, az rejtve, mint a Honvédelmi Minisztérium VI. Csoportfőnöksége működhetett, magában foglalva mindazon osztályokat, melyek a hadsereg alakításához és működtetéséhez szükségeltettek. A hadsereg csak zsoldosokból állhatott.
Kratochvil 1921-ben tábornoki (vezérőrnagyi) rangban a debreceni katonai körletnek lett a parancsnoka. Ugyanakkor Debrecenben szolgált Hautzinger Gusztáv alezredes, a 6. vegyesdandár vezérkari főnökeként. Kratochvil ezredes Debrecenben a debreceni kerületi parancsnokság alá rendelten állította fel a 39. dandárt a 4. nagyváradi és 3. debreceni gyalogezreddel. Újból felállította a (volt cs. és kir. 39.) debreceni gyalogezredet is a 39. dandár keretében.
Debrecen újjászervezett házi ezrede, amely létrejöttekor még nem viselt nevet vagy hadrendi számot, az egykori 39. gyalogezredre alapozottan jött létre, a volt ezredparancsnok, Klein László támogatásával és Lépes őrnagy – a 39-esek első világháborús történetéről megemlékező alakulattörténet egyik szerzője – vezénylete alatt. A zászló átvevője 1920. április 14-én Holéczy János alezredes, akit az ezred parancsnokaként neveznek meg, ezen szerepében rövid beszédet is mondott a helyi társadalom teljes mértékű érdeklődésére és pártfogására számot tartó ünnepélyen.
Képek:
- Horthy Miklós kormányzó bevonul Budapestre: ujkor.hu
- Hadműveleti térképek: Fogarassy László: Az ismeretlen székely hadosztály. A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972). p. 223. és 232.
- Kratolchvil Károly: Domonkos László: Az elfelejtett parancsnok. Kratochvil Károly élete. Budapest, 2010.
- 8802/eln. 1. 1922. sz. körrendelet a Honvédség alakulatainak megszervezéséről. Honvédségi Közlöny, 27. szám. 1922. május 20. p. 191.
Források:
- Horthy Miklós kormányzó Debrecenben. Debreczeni Független Újság, 1920. 04. 15. p. 1-5.
- Fogarassy László: Az ismeretlen székely hadosztály. A Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1971 (Debrecen, 1972).
- Szakály Sándor: A Nemzeti Hadsereg, 1919-22. Rubicon Online
- Magyarország a XX. században. Hadsereg és katonapolitika 1919–1940 között. Főszerk. Kollega Tarsoly István, Szekszárd, 1996-2000. mek.oszk.hu/02100/02185/html/57.html
- Domonkos László: Az elfelejtett parancsnok. Kratochvil Károly élete. Budapest, 2010.