MH
Bocskai István
11. Páncélozott Hajdúdandár
Könyvtára

könyvtár - hadtudomány - had- és helytörténet - kiállítások - előadások - műhelymunka

Július folyamán a Kulturális Részleg munkatársai két nagy létszámú gyerekcsoportot fogadtak a Csapatmúzeumban, segítve ezzel azt a célt, hogy a fiatalok játékos formában bővíthessék ismereteiket Debrecen hadtörténetéről és a Dandár történetéről, a Múzeum kiállítási anyaga által.

 A DMJV Család- és Gyermekjóléti Központja nyári gyermektábora és a Kerekestelepi Református Egyházközség táborának gyermekei életkori sajátosságaikat figyelembe vevő módon előadásban ismerhették meg az állatok szerepét az I. világháborúban, majd ezt követően megtekintették a Csapatmúzeumnak a témához kapcsolódó kiállítási anyagát.

A látogatóknál nagy tetszést aratott mind a gazdag archív képi anyaggal kísért előadás, mind a jó hangulatú tárlatvezetés. Ahogy „látogatókönyvünkbe” is bejegyezték, szívesen visszatérnek hozzánk jövőre is.

Külső látogatóink mellett ebben a hónapban kollégáink gyermekeit is vendégül láthattuk, két egyhetes turnus folyamán. A Vadóc Tábor megrendezésére a Humán Szolgáltató Iroda szervezésében került sor, de a tábor  helyének biztosításában és a programok szervezésében és lebonyolításában aktív részt vállaltunk, hajdúhadházi könyvtáros kollégánk közreműködésével. Rendeztünk mesefoglalkozást, a gyermekek körében nagy sikert aratott Múzeum tárlatához kapcsolódó feladatokból összeállított szabadulószoba-játékunk, nagy örömmel fogadták csapatépítő játékainkat, amelyek körjáték és sorverseny keretében mozgatták meg és kovácsolták össze a gyerekeket. A nap végén a gyermekeikért érkező szülők is láthatóan a jó hangulat hatása alá kerültek, de számunkra a legnagyobb elismerés az volt, amikor az egyik táborozó köszönetet mondott a Részleg munkatársainak az örömteli élményekért, és kifejezte reményét, hogy jövőre is találkozhat velünk.

Fotók: Somogyi András főtörzsőrmester és Csernai Tamás törzsőrmester