Megkezdődött az új iskolai tanév, amelynek keretében több debreceni iskolában szeptember végén pályaorientációs napokat szerveztek az intézményvezetők. Mivel a MH5. Bocskai István Lövészdandár a debreceni Tankerületi Központon keresztül nagyon jó kapcsolatot ápol a helyi tanintézményekkel, közülük három iskola fordult az alakulathoz azzal a kéréssel, hogy tanulóik látogatást tehessenek a Kossuth Laktanyában. A felkéréseknek örömmel tettünk eleget, hiszen napjainkban a honvédségen belül kiemelt programként kezelik a fiatalok katonai pálya iránti érdeklődésének felkeltését.
Szeptember 27-30. között a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Hajdú-Bihar Megyei Kirendeltsége fenntartásában működő intézményekben és otthonokban lakó 7-12. osztályos tanulók, a Vénkerti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanulói, és a Debreceni Hunyadi János Általános Iskola diákjai látogattak el hozzánk. A diákok a Dandár szervezésében fegyverzettechnikai bemutatón és csapatmúzeum-látogatáson, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium szervezésében pedig pályaorientációs előadáson vehettek részt. A fegyverzettechnikai bemutató és az azt követő rendhagyó testnevelés-foglalkozás meglepetései gondoskodtak a jó hangulatról, a gyerekek kézbe vehettek hatástalanított fegyvereket, megismerkedhettek a katonai testnevelés speciális jellemzőivel, és választ kaphattak minden kérdésükre a katonai pályáról. A Csapatmúzeumban megismerkedhettek az alakulat és Debrecen hely- és hadtörténeti múltjával és jelenével. A pályaorientációs előadást Fekete András őrnagy, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium katonai igazgatóhelyettese tartotta, kifejezetten a 7-8. évfolyam számára összeállított előadás keretében mutatva be a katonai életpálya sajátosságait.
Reméljük, a program a hozzánk látogató 150 gyermek számára meghatározó élményt jelentett, amely e különleges és napjainkban egyre fontosabbá váló hivatás bemutatása mellett elköteleződésüket is erősítette hazájuk iránt.
Fotók: Szilvásiné Takács Edit h. a.